Legutóbbi számunkban megígértük, hogy legközelebb arról írunk, mitől lesznek hajlandóak a munkatársak követni a vezetőt.
Természetesen a történet több összetevős. Meg sem próbáljuk minden aspektusából megvizsgálni, ellenben kiemelünk egyet, amely tapasztalataink szerint kiemelt fontossággal bír és sok vezető számára okoz problémát
Előző hírlevelünkben megtárgyaltuk, hogy a vezető nem olyasvalaki, aki a többiek mögött áll és üti a hátukat, hanem előttük megy, a többiek pedig követik. De miért? Kényszerből? Félelemből? Ilyen is van. De ez jól látszik a teljesítményükön.
Nemrég beszélgettünk egy baranyai cég ügyvezetőjével. Szerinte az embereket sem szép szóval, sem pénzzel nem lehet motiválni, ez – számára legalábbis – az elmúlt tíz évben sokszorosan bebizonyosodott. Egyetlen módszerben hisz: a fenyegetésben és a büntetésben.
Ez a nézőpont sokat elárul róla személy szerint, de ennél fontosabb, hogy megmutatja: a munkatársai nem hajlandóak követni. Muszájból, kényszerből igen, de önként – na, azt már nem. A magyarázat egyértelmű. Nem fogadták el mint vezetőt. Beletörődtek abba, hogy ő a főnök, de nem fogadták el. Ez jelentős különbség.
Egyetértés nélkül nem kapunk együttműködést. Ez tény. Ideig-óráig a korbács és a fenyegetés hozhat eredményeket, hosszú távon azonban egyre több korbácsra és fenyegetésre lesz szükségünk. Megszerezni a munkatársak hajlandóságát sokkal kifizetődőbb biznisz.
Az emberek többségének szüksége van valakire, akit követhet. Amikor a munkatársak közönyösek, nemtörődömök, nem ritkán arról van szó, hogy a vezető, mint vezető nem elfogadható számukra. Dolgoznak, mert dolgozni muszáj, de az olyan is.
Mitől lesznek hajlandóak követni a vezetőt? Leginkább attól, mert egyet tudnak érteni a vezető által kitűzött céllal. Ehhez először is ismerniük kell a célt. Ha egy dolgozó számára nem világos, hogy a napi robot milyen nagyobb cél eléréséhez nélkülözhetetlen, akkor számára az csak napi robot marad. A robot pedig (milyen találó elnevezés!) sok minden, csak nem lelkesítő.
Vonjuk be tehát a munkatársakat, amennyire csak lehetséges! Minél világosabb számukra az elérendő cél, annál könnyebben tudnak vele egyet érteni. Persze nem garantált, hogy mindegyikük egyetért majd vele – de legalább kiderül, kit kellene beajánlanunk a konkurenciához.
Most jön a vezetői képesség. Minél több érzelmet képes egy vezető generálni egy adott cél irányában, annál inkább hajlandóak lesznek a munkatársak követni őt – már amennyiben az adott cél elfogadható számukra. Ha képesek vagyunk igazán lelkesedni az elérendő célért, ez a lelkesedés át fog ragadni a többiekre. Ha mi sem vagyunk képesek lelkesedni érte, akkor pedig mit várunk a dolgozóktól?
Ezt persze könnyebb mondani, mint megvalósítani. De most nem arról beszélünk, mit könnyű megtenni, hanem arról, mi a kívánatos. Ez a kívánatos. Találjuk meg azt a célt, amelyért képesek vagyunk lelkesedni, majd avassuk be a munkatársakat is! Kérjük ki a véleményüket, javaslataikat! Tegyünk meg minden lehetőt azért, hogy a sajátjuknak érezzék azt a célt! A hatás nem marad el.