Két hete az elismerés fontosságáról írtunk. Bár igyekeztünk félreérthetetlenül fogalmazni, a biztonság kedvéért most leszögezzük még egyszer: az elismerés nem helyettesíti a pénzt. Ugyanígy, a pénz sem helyettesíti az elismerést. Olyan ez, mint a főzés. Ha sótlan a halászlé, hiába teszünk bele több paprikát.
Úgy gondoljuk, pályafutásunk egyik legnépszerűtlenebb hírlevele lesz ez a mostani. Ezt a téma miatt gondoljuk így. Ez alkalommal ugyanis a képzés lesz a vesszőparipánk. Ma még az általánosan elterjedt nézőpont szerint a munkatársnak tudnia kell mindent ahhoz, hogy megfelelően ellássa a feladatát. Ez akár így is lehetne. Tapasztalataink szerint azonban erre hozzávetőlegesen akkora az esély, mint arra, hogy Győzike fegyver nélkül vigye el a 40 milliót Vágó Istvántól.
A munkatársakat képezni kell. Saját magunkat szintúgy. Ez persze csak akkor igaz, ha szeretnénk a teljesítményen és a hatékonyságon javítani. Gondoljunk csak bele: az elvégzett munka mennyiségét nem tudjuk a végtelenségig növelni (bár sokan próbálkoznak vele). A minőségen azonban mindig lehet javítani. Az eredményt pedig a mennyiség és a minőség együtt adja ki.
Tegyük fel, hogy egy értékesítő tíz ügyféllel tud tárgyalni naponta. Ez a szám nem növelhető igazán, mert egyszerűen nem fér bele több egy napba. Azt is látjuk, hogy tíz tárgyalásból átlagosan két üzlet születik. Ez 20%-os eredményesség. Ez minőségi kérdés. Lehet, hogy nem tudunk tíznél több tárgyalást összehozni, de ha javítjuk a minőséget (tízből három vagy négy üzlet), az jobb eredmény.
Vegyünk egy vezetőt aki átlagosan 60 órát dolgozik hetente. Jobb szervezéssel, olajozottabb belső kommunikációval, egy professzionális kiértékelő rendszerrel képessé válik arra, hogy ugyanezt az eredményt heti negyven-egynéhány órában el tudja érni. Mi történik? Több ideje marad pihenésre, kikapcsolódásra, a családjára. Kihat ez a munkájára? Nem is kicsit.
Vegyünk egy vevőszolgálati munkatársat. Egész nap ügyfelekkel kell beszélnie, panaszokat hallgatnia, reklamációkat kezelnie. Csoda, ha estére már élni sincs kedve? Aztán másnap kezdődik elölről és mire vége a hétnek, eléri azt a lelki állapotot, amit Woody Allen így fogalmazott meg: “Istenem, vessetek a mókusok elé!”. De javítsuk azt a képességét, hogy kommunikációval kezeljen embereket (főleg nehéz eseteket) és kapunk egy olyan munkatársat, aki kiegyensúlyozottabb, nem fárad el annyira és az ügyfelek is elégedettebbek lesznek.
A képzés tehát fontos. De van még egy rossz hírünk. Nem egyszerűen képzésre van szükség. Folyamatos képzésre van szükség. A folyamatos képzés sokkal értékesebb, mint egy egyszeri, átütő erejű, bombasztikus tréning vagy tanfolyam. A jövő azoké, akik hangsúlyt fektetnek a folyamatos tanulásra.
De hát nekem erre nincs időm! Kell, hogy legyen. Azt szoktuk mondani, hogy ha valakinek nincs ideje képezni magát, az a legbiztosabb jele annak, hogy nem elég képzett. A minőséget a képzés hozza. Megtehetjük, hogy figyelmen kívül hagyjuk ezt és csak a mennyiségre hajtunk. Belerokkanni a munkába nagyon nemes dolog. De szükségtelen.