Mai hírlevelünkben a képességekkel szeretnénk kicsit foglalkozni. Sokak számára ismert tény, hogy az átlagember ténylegesen meglévő képességeinek csupán 10 %-át használja ki. Normál békeidőben, amikor a Duna tejjel-mézzel folyik, és az állampolgárt leginkább az a probléma nyomasztja, hová vigye a családod nyaralni, ez elég is.
Manapság azonban ennél többre van szükség. Az egyszeri halandó előtt alapvetően két választás kínálkozik: vagy átadja magát az „anyázás” néven ismert, egyre nagyobb népszerűségnek örvendő szabadidős tevékenységnek (ami üdítőleg hat a kétségbeesett lélekre, de nem segít kimászni a lekvárból), vagy felgyűri az ingujját, és felteszi magának a kérdést: abból a 90%-ból hogyan lehetne még egy kicsit…? Mert most nagyon kéne!
Mi ez utóbbival foglalkoznánk inkább. Nem mintha az anyázás nem esne jól, és még jogos is lehet. És akkor mi van? Minket sokkal jobban izgat az, mitől lesz az egyénnek jobb, mint az, hogy ki miatt rossz neki most. Szóval nézzük azokat a képességeket, és vizsgáljuk meg, mi tartja vissza őket a kibontakozástól!
A KÉPESSÉG HALÁLA A KUDARCTÓL VALÓ FÉLELEM.
Lehet, hogy most nem érzed úgy magad, mint akinek a szeme láttára rántották le a leplet az élet nagy titkáról. Türelem, tovább ásunk. De azért már ezen is érdemes kicsit elidőzni. Csak halkan jegyeznénk meg, hogy a fenti egyszerű mondatban benne rejlik (ha nem is a teljes) válasz arra, mi a tehetség. Kedvenc példánk erre Madonna, aki 1983 tájékán még olyan hangon visította első nagy slágerét, hogy pusztán azzal meg lehetett volna nyerni az iraki háborút. Aki pedig látta legutóbbi koncertsorozatának valamely állomásán (a londonit a tv is adta), az tudja, hogy a hölgy igencsak megtanult énekelni.
De ahogy ígértük, ássunk tovább! Miért fél az ember a kudarctól? A veszteség miatt? Látszólag igen, de gyorsan felhívnánk a figyelmedet valamire, Kedves Olvasó: az Ember nagy kópé. Született színész (nem is értjük ezt a nagy felhajtást az Oscar körül, mindenki kaphatna), és gyakorta olyan hitelességgel képes előadni, „mi a baja”, hogy pont emiatt nem tudja megoldani a problémáit.
A KUDARCTÓL VALÓ FÉELEM ALAPJA A TÉVEDÉSTŐL VALÓ FÉLELEM.
Ez van. Őszintén szólva, az ember képes szinte bármilyen veszteséget átvészelni, és bármennyiszer feltámadni poraiból. Amikor valaki padlón marad, és 9-nél sem kel fel, az nem a veszteség miatt van. A tévedésével nem képes szembenézni.
Gondolj csak bele: melyik az a szó, amit a legnehezebb kimondani? Nem, nem a dezoxiribonukleinsav. A „sajnálom”. A „bocsánat”. Miért? Azért mert ezzel be kell ismerned, hogy tévedtél. Semmi sem tud annyira visszatartani, mint a tévedéstől való félelem. Bármikor képes vagy szinte bármit újrakezdeni, és őszintén megvallva nem hiszünk a megoldhatatlan problémák mítoszában. Egy dolog képes igazán a falhoz szögezni: ha nem tudsz szembenézni azzal a lehetőséggel, hogy tévedtél.
JOGOD VAN TÉVEDNI.
De miért olyan nehéz szembenézni a tévedés lehetőségével? Azért, mert a világ, amelyben élünk, elítéli a tévedést. Aki téved, az vesztes. A vesztes pedig alacsonyabb rendű életforma.
De jusson eszedbe valami! NEM az a vesztes, aki téved. Az a vesztes, aki FELADJA. Tehát attól, hogy tévedsz, még nem leszel vesztes. Viszont érdemes szem előtt tartanod, hogy minél inkább próbálsz megfelelni a környezetednek, annál kevésbé mersz majd tévedni. Így egyre kevésbé tudod majd kiaknázni a Benned rejlő valódi képességeket.
Jogod van tévedni. Természetesen a tévedésnek következményei vannak, amelyeket viselnünk kell. És itt a csont a levesben. Könnyű azt hinni, azért nem merünk tévedni, mert félünk a következményektől. Valójában magától a tévedéstől félünk. Minél inkább képes vagy leküzdeni ezt a félelmedet, minél inkább képes vagy emelt fővel azt mondani: tévedtem – annál többet fogsz kiaknázni VALÓDI képességeidből, amelyeknek Isten tudja, hol a határa. Ráadásul – ez a slusszpoén – annál ritkábban fogsz tévedni.
Sok sikert!