Ha valamiből, hát fejfájásból tuti nem szorulunk importra. Elég csak feltűnés nélkül körbesandítani kicsit, és egyből azt hihetjük, új plasztikai trend tombol Hungarisztánban: a két szem között tartósan rögzült három mély árok. Szóval össze vagyunk gyűrődve pöttyet, tegyük hozzá, nem csoda.
Sajnos se a tudásom, se a hatalmam nincs meg ahhoz, hogy egyfajta felturbózott Uri Gellerként egy csettintéssel múlt időbe parancsoljam minden nyomorunkat. Van itt azonban valami, aminek a megértése talán segíthet élhetőbbé tenni az életet.
Nem is húznám tovább az előjátékot, rögtön rátérek a lényegre, előtte azonban hadd figyelmeztesselek! Amiről most írni szeretnék, az a tapasztalataim alapján képes egyesekre bicskanyitogató hatással lenni. Ha az olvasottaktól Neked is forrni kezdene a véred, azért előre is elnézésedet kérem. A nagy igazságok néha fájdalmasak…
Nem is húzom tovább az időt, nézzük a Törvényt, amelyet ezen a héten körbejárunk:
MINÉL NAGYOBB A HIÁNY VALAMIBŐL, ANNÁL NYOMASZTÓBBÁ VÁLIK ANNAK A VALAMINEK A GONDOLATA.
Ha most azt éreznéd, hogy az arcod nyúlni kezd a csalódottságtól (Ezért fanfározott ennyit?!), akkor egy kicsit tarts még ki! Bízom benne, hogy tudok adni Neked olyan nézőpontot, ami újdonság lesz.
Vannak dolgok, amikkel kapcsolatban nem kell a fenti axiómát hosszan bizonygatni. Itt van például modern életünk üzemanyaga, a pénz. Amikor annyi van belőle, hogy a bankszámlánkat alá kell dúcolni néhány kisméretű téglával vagy falazó elemmel, akkor a pénz gondolata szorosan egybefonódik a nagyon széles mosollyal. Amikor viszont kifogyunk belőle, és nem is látszik, honnan érkezhet az utánpótlás, akkor a mosoly eltűnik, és átveszi a helyét a fejfájás, meg a gyomorideg.
Aztán itt van életünk nagy rejtélye, az idő. Amikor bőven van időnk, olyan nyugodtak vagyunk, mint egy leszedált buddhista. Amikor viszont alig van belőle, akkor a legkisebb, időt igénylő akadálytól is képesek vagyunk dühöngő ámokfutóvá változni.
Oké, eddig ügyesen kerültem az újdonság látszatát is. Nézzünk valami mást! Vegyünk egy olyan fickót, aki nagyon zárkózott, nagyon morcos, és gorombán reagál a közeledésre, a barátkozási kísérletekre. Neki az a legfőbb baja, hogy élete korábbi szakaszában komoly hiányt szenvedett szeretetből, megbecsülésből, ezért számára a kedvesség gondolata is nyomasztó.
Most vegyünk valakit, aki se nem morcos, se nem goromba, egyszerűen csak gondot okoz neki a kommunikáció. Szerintem már kitaláltad: igen, ő a kommunikációból szenvedett komoly hiányt, és bármennyire is kiábrándítóan egyszerű, összesen ennyi baja van a kommunikációval.
Menjünk át egy kicsit meredekebb pályára! Minél tovább tétlen valaki, annál nyomasztóbbnak fogja találni a munka gondolatát. Sejted már, mi a gond azokkal, akik hosszabb ideje vannak munka/tennivaló nélkül vagy hosszabb ideje élnek segélyből? Számukra a munka gondolata annyira nyomasztó, hogy „tudják”: képtelenek dolgozni.
Egyébként ennek egy hétköznapibb formája az, amit valószínűleg Te is megfigyeltél magadon. Amikor az embernek van egy csomó elintéznivalója, akkor pörög, mint a villanyóra, és tulajdonképpen jól érzi magát. Amikor viszont kezd kifogyni a tennivalóból, akkor egyrészt belassul, másrészt egyre fájdalmasabbá válik számára a megmaradt feladatok befejezésének gondolata.
A végére hagytam a legfájdalmasabb pontot, a problémákat. Nézz meg valakit, akinek három problémája van, és nézz meg valakit, akinek harminc! Azt fogod látni, hogy akinek harminc van, az csendben dolgozik a megoldásukon, akinek viszont csak három, az szinte mártírjává válik a problémáinak. Bocs, de itt is ez a helyzet. Minél nagyobb a hiány problémákból, annál jobban fog nyomasztani a problémák gondolata.
Mi a tanulság? Törekedj a bőségre! Ami a pénzt és az időt illeti, ezt nem feltétlenül egyszerű megvalósítani. De lehet rengeteg tennivalód, lehet egy csomó problémád, kommunikálhatsz sokkal többet, és szerethetsz még több embert. Mindegyik jót fog tenni.