+36 20 377 7266 42@szabogabor.hu
Oldal kiválasztása

Harmadik hete boncolgatom a témát, nevezetesen hogy kinek milyen munka való. A mögöttes logika végtelenül egyszerű: minden tevékenységnek van eleje, közepe és vége. Ha ebből a nézőpontból vesszük szemügyre az embereket, azt láthatjuk, hogy döntő többségüknek a három közül az egyik sokkal jobban megy, mint a másik kettő. Ez alapján mondhatjuk, hogy vannak az elindítók, a működésben tartók és a megállítók.

Ma a megállítókkal foglalkozunk, és különösen a vezetőknek érdmes figyelmesen elolvasni az alábbiakat. A három típus közül ugyanis messze a megállítók tudják a legtöbb fejfájást okozni, ha nem a nekik megfelelő munkakörben dolgoznak. Nem állítom, hogy egy elindító nem képes tartós hipertóniát előidézni a létrán felette gubbasztónál, de az igazi vezetőgyilkos a rosszul pozícionált megállító.

Az elnevezés alapján nem megdöbbentő, de a megállítók igazán abban jók, hogy megállítsanak valamit. Az elindítás kimondottan nem fekszik nekik, és a működésben tartás sem erősségük. Ellenben ha meg lehet állítani valamit – az nemcsak munka, de élvezet is. Nézzünk néhány példát arra, milnyen munkakörökben él igazán egy megállító!

Kezdjük a mozgás megállításável! Egy portás munkaköre (sok egyéb mellett) arról szól, hogy meg kell állítania a befelé jövő és a kifelé menő mozgást. A cél most igazából másodlagos, a lényeg a megállítás. Nem állítom, hogy minden portás a megállítókhoz tartozik, de ha láttál már portást, aki lubickolt a munkakörében, aki élvezte a hatalmát, akkor biztos lehetsz abban, hogy egy megállítóval volt dolgod.

Ugyanez vonatkozik a biztonsági őrökre. Nyilván közöttük sem mindenki megállító, de a megállítók élvezik igazán ezt a típusú munkát. Nevezz ki biztonsági őrnek egy elindítót, és számíthatsz rá, hogy még a hét vége előtt fejbe lövi magát a szolgálati sóspuskájával. Egy működésben tartó nem szenvedne ennyire, de számára is inkább büntetés, mint megváltás.

Az igazi ellenőrök mindig megállítók, hiszen egy ellenőrnek az a feladata, hogy megállítson valamit. Ez lehet akár egy bliccelő a metrón, lehet egy hibás termék vagy munkavédelmi szabályokat sértő tevékenység. Ami a hibák kiszúrását illeti, abban egy működésben tartó is jó, de nem veheti fel a versenyt egy megállítóval, aki, ha hibáról van szó, olyan mint egy véreb.

Édesanyám például tipikus megállító. Emberfeletti képességekkel bír, ha arról van szó, hogy egy egy olyan házban vagy lakásban, ahol még sosem járt, kiszúrja a hibákat. Ő minden lakás- és háztulajdonos rémálma, legalábbis azoké, akik el akarját adni a kecót. A küszöb átlépésétől számított 10 percen belül olyan hibalistát prezentál az objektumról, hogy a tulaj fog elnézést kérni.

Tipikus megállítók a rendőrök is, hiszen az a feladatuk, hogy megállítsák a bűnözést.  Természetesen közöttük sem mindenki az, hiszen ma már a rendőri munka is meglehetősen sokrétű. De jól megfigyelhető, hogy a klasszikus bűnüldözésben a megállítók érzik igazán jól magukat.

A fentiekből látható, hogy számos olyan munakör létezik, ahol egy megállítót jól lehet használni, és ahol jól is érzi magát. Fontos viszont tudnunk, hogy a megállító zsigerből próbál szinte mindent megállítani, nem számít, hogy miről van szó. Tehát nem igazán képes mérlegelni, hogy azt a valamit kell-e, szabad-e megállítani. Jelszava: ha mozgás van, állítsuk meg. Nézzünk erre is néhány példát!

Hozakodj elő bármilyen jó ötlettel – ha főnököd egy tipikus megállító,akkor mérlegelés nélkül el fogja vetni. Amennyiben most ráismertél a saját cipődre, úgy tudnod kell: ebben semmi személyes nincs. Egyszerűen arról van szó, hogy megpróbáltál elindítani valamit, amit neki „meg kell” állítania.

Ez persze megtöténhet visszafelé is. Ha Te vagy a főnök, és a beosztottad a megállító, akkor borítékolható a folyamatos ellenkezés, a dacoskodás, az újítások nyílt vagy burkolt szabotálása. Függetlenül attól, hogy milyen mértékben borítják el hólyagos kelések a testedet, tudd, hogy ez sem személyes. Ő legalább ennyire szenved a borzasztó újítási kísérleteidtől.

Vegyük a mogorva szomszédot, aki dührohamot kap a szomszéd gyerekektől. Nem elsősorban a gyerekekkel van baja, hanem a zajjal és a mozgással. Mindkettőt meg kell állítani! Egyébként, ha megfigyeled, nemcsak a gyerekekkel lesz baja. A szomszédos építkezés vagy felújítás leglább annyira kiborítja. Megint ez a rengeteg mozgás! Ő az (is), aki a lépcsőházban azonnal kinéz, ha valaki elmegy a folyosón, és általában van valamilyen rosszalló megjegyzése hozzá.

Végezetül, vedd észre a politikai aktvistát, aki kizárólag azzal van elfoglalva, mit kellene megszüntetni, lerombolni, felszámolni, illetve kit kellene felelősségre vonni. Természetesen vannak rossz dolgok, amiket fel kell számolni, és vannak, akiket felelősségre kell  vonni. De ez az ember soha nem fog arról beszélni, mit kellene megvalósítani, létrehozni, felépíteni! Csak azzal lesz elfoglalva, amit meg kell állítani.

Fontos, hogy fel tudd ismerni, ha egy megállítóval van dolgod. Nagyon jó szolgálatot tehet Neked és a környezetének, ha a helyén van. De óriási károkat okozhat, ha olyan pozícióba kerül, ahol más a feladat. Ha tudod, mit várhatsz tőle, sokkal kevesebb csalódás fog érni.