Amikor néhány évvel ezelőtt megjelentek az újhullámos tehetségkutató műsorok, azt gondoltam, talán tévedtem, talán mégis van remény, talán nem fogunk örökre elmerülni a „Győzike (mire is) Való Világa” és a „Benkő feleséget keres Kozsónak” típusú audiovizuális hasmenések mocsarában. Ismeretlen tehetségeknek lehetőséget biztosítani igazán szép dolog, még ha önös érdekből is teszik.
Aztán rá kellett jönnöm: nem véletlen, hogy a szalonnát nem kutyából készítik. Egyre leplezetlenebbül ütközött ki a „cirkusz mindenek felett”, az idei Megasztárt pedig sikerült a készítőknek egy zenés Mónika-show szintjére degradálni. Az X-faktort ezek után kábé annyira vártam, mint kisnyugdíjas a villanyszámlát, és nem is akartam nézni. De végül győzött a kíváncsiság (na meg a marketing), és szombat este csak lekucorodtam a bambuláda elé.
Magát a műsort most nem akarnám minősíteni, volt ellenben valami, ami mellett kár lenne szó nélkül elmenni. Vagy huszonnyolcan próbálták ugyanazzal a nótával, Leonard Cohen Hallelujah c. szerzeményével elképráztatni a zsürit. Ez mind a 28 versenyzőnek sikerült, csak 27-nek nem úgy, ahogy gondolták. Egyébként a tavalyi brit X-faktort a győztes ugyanezzel a nótával nyerte meg.
Ezzel el is érkeztünk a lényeghez. Nincsenek ugyan bizonyítékaim, de valószínűsíteni merem, hogy a sztárjelöltek egy részének ez a gondolat dolgozott a tudatalattijában: ha ő nyerni tudott vele, nekem is segíteni fog tovább jutni. Utólag talán már gyanítják, nem a dalválasztás volt a kulcs, lehet az is számít, hogy az angol lány iszonyúan tehetséges.
Az életben számtalanszor tesszük fel a kérdést: mit tegyek, mit kellene csinálnom? Időnként ez indokolt is, de sokkal gyakoribb, hogy inkább ezt kellene megkérdeznem magamtó: hogyan csináljam? Nézzünk erre néhány példát!
Ödön vállalkozó, több helyen is hirdeti magát, de a megrendelések nem akarnak jönni. Ödön kétségbe van esve, és azt kérdezgeti magától: nem működnek a reklámok, mit csináljak? A helyes kérdés ez lenne: HOGYAN kell hatékonyan reklámozni?
Sanyinak romokban hever a házassága, és úgy érzi, képtelen megbeszélni a problémáikat a feleségével. Neki is ez a kérdés visszhangzik a fejében: mit tegyek? A megfelelő kérdés ez lenne: HOGYAN kell súlyos témákról beszélgetni egy zabos feleséggel?
Anita imádja a munkáját, de keveselli a fizetését, úgy érzi, képtelen előrébb jutni. Ezért nem tud szabadulni a kérdéstől: mit kéne csinálnom, amivel több pénzt kereshetnék? Pedig ha tényleg szereti a munkáját, többre menne ezzel a kérdéssel: HOGYAN kellene végeznem a munkámat, hogy hajlandóak legyenek többet fizetni érte?
Ági napi szinten kerül sztrók-közeli állapotba attól, amit a kamasz fia művel. Éjjel-nappal ugyanaz a kérdés zakatol a fejében: mit csináljak, hogy hatni tudjak erre az elmebeteg kölökre? Pedig sokkal előbb érne célba ezzel a kérdéssel: HOGYAN tudnám jobban megérteni, mi játszódik le benne?
Az élethez sokkal inkább a „hogyan” a kulcs, mint a „mit”. De ha ez így van, akkor miért foglalkozunk sokkal többet az utóbbival? Azért, mert a „hogyan” több erőfeszítést igényel. Amatőr szinten könnyen el lehet sajátítani szinte bármit. De elmélyedni valamiben, újra és újra megkérdezni önmagunktól, hogyan lehetnénk jobbak – ez már zúzósabb.
Egy régi, hollywoodi közhely szerint nincs Oscar-díjas szerep, csak Oscar-díjas alakítás. Lehet, hogy az a szerep, ami sem sikerélményt nem hoz, sem örömet nem okoz, egyszerűen nem a Te szereped. De mielőtt még elkezdenél új szerep után kutatni, kérdezd meg magadtól: vajon hogyan tudnám jobban játszani?