Éppen Bence fiam után próbáltam rendet rakni a dolgozószobámban (lehet, elfogult vagyok, de meggyőződésem, hogy a Katrina csak gyenge szellentés volt a kölyökhöz képest), és közben azon morfondíroztam, miről is szólhatna az idei első hírlevél. Egyetlen fogódzkkodóm volt, egy újévi fogadalmam, amit mindenképpen szerettem volna belecsempészni.
Aztán eszembe jutott valami. Két vagy három éve volt pár hónapig napirenden, hogy fel kellene állítani egy szakértői kormányt az ország élére. Nevezz maradinak, nekem jó ötletnek tűnik, ha folyamatosan egy szakértői kormány vezetné az országot, de most nem erről akarok írni.
Arra gondoltam: mi lenne, ha nem a kormány lenne szakértő, hanem az egész ország? Ha mindenki nagyon topon lenne abban, ami az ő feladata?Persze a „mindenki” egy olyan abszolútum, ami talán soha nem valósul meg, de mi lenne, ha ez egy nemzeti törekvéssé változna?
Előadásaimon únos-untalan szóba hozom, hogy a világnak, amiben élünk, a tevékenység a lényege. Ez azt jelenti, hogy ha el akarunk érni, meg akarunk valósítani valamit, ahhoz tennünk kell. Ki tudja, talán létezik olyan univerzum is, ahol elég csak gondolni a szóban forgó dologra, és huss…. De a mienk nem ilyen.
Aztán van itt még valami. Semmi sem okoz akkora örömet, annyi boldogságot, mint a tevékenység. Nagyon jó érzés lehet valaminek lenni, és igen jót tesz a léleknek, ha birtokolhatunk valamit. Ám az igazság az, hogy ezek nem kelhetnek versenyre a tevékenység okozta örömmel.
Na de miért okozna egy tevékenység örömet? Ennek több összetevője van, meg sem próbálnám most ezeket felsorolni, csupán egyet ragadok ki ezek közül: a büszkeség. A büszkeséget úgy is definiálhatnánk, hogy a jól végzett munka öröme. És munka alatt most nem csak kereső tevékenységet értünk.
„Az utolsó szamuráj” című filmben találtam egy bitang jó gondolatot: a japánok reggel felkelnek, este lefekszenek, és a kettő között a tökéletességnek hódolnak. Azaz megpróbálnak mindent a lehető legjobban csinálni. Létezik erre külön szó, a perfekcionizmus, de szerintem az idézet szebb és beszédesebb.
Miért szedtem ezt elő? Mert az én szótáramban a szakértő nem egy titulus. A szakértő olyasvalaki, aki művésze a saját területének. Lehet művészi szinten ügyfélszolgálni, könyvelni, menedzselni vagy gyereket nevelni? Szerintem igen.
Mert mi a művészet? Olyan alkotó tevékenység, ami csodálatot vált ki a szemlélőből. És miért ne lehetne úgy bánni ügyfelekkel, úgy vezetni egy céget, úgy építeni vagy javítani, hogy az csodálatot érdemeljen? Biztosan Te is találkoztál már olyan szakemberrel, akire azt mondtad: a mindenit!
Persze nem a csodálat a cél. A csodálat csak következmény, egyfajta mércéje annak, hogy szakértő módon végezted a munkádat. A cél az alkotás öröme és a tökéletességnek való hódolás. A cél, hogy átéld a jól végzett munka örömét. A cél, hogy büszke lehess.
Egy nagyon okos ember mondta egyszer, hogy lealacsonyító munka nincs, csak lealacsonyító módon végzett munka. Mélyen egyetértek vele. Napokon át lehetne vitázni arról, kinek a munkája mennyire fontos, mint ahogy arról is, hogy az emberi test mely szerve mennyire fontos. De egy biztos: mindegyikre szükség van.
Ja, és az újévi fogadalmam. Azt tűztem ki célul magam elé, hogy szeretnék minél inkább a szakértője lenni mindennek, amivel foglalkozom, legyen ez akár munka, akár gyereknevelés, akár takarítás. Aztán majd az eredmények megmutatják, mennyire sikerült.