Ha Neked is van pici gyereked, akkor talán Benned is felvetődik időről-időre a kérdés: mit tehetek azért, hogy minél inkább (be)biztosítsam a jövőjét? A választ két irányból lehet megközelíteni. Egyrészt törekedhetsz arra, hogy minél tömöttebb tarisznyával engedd útjára, amikor elkezdi a saját életét. Veszel neki lakást, autót, valami zsíros befektetést, szép ruhákat, tartós tejet. Ha megteheted. Azon el lehet mélázni, hogy ezzel tényleg jót teszel-e neki, ám abban szerintem megegyezhetünk, hogy kevés szülő lenne képes nem megtenni mindezt, ha lehetősége nyílik rá.
Aztán itt van a versenyképesség kérdése. Amit egyszer megtanultál, azt senki el nem veheti Tőled – mondá az Úr, és vala benne ráció. Így kívülről szemlélve egyre inkább olybá tűnik, a gondtalan gyermekkornak meszeltek, a kiccsávók nagyon korán megtanulják, mit jelent a kihívás, meg az elvárásoknak való megfelelés. Idegen nyelvet tanulnak szinkronban az anyanyelvükkel, különórákra járnak, amik felkészítik őket az órákra, és külön-különórákra, amik felkészítik őket a különórákra. Az, hogy eközben több cuccot cígölnek, mint egy nepáli serpa, már csak hab a tortán.
A szülő pedig aggódik. Vajon mivel tesz jót, és mivel tenne még jobbat? Mert a verseny és a nemzetközi helyzet egyre fokozódik, aki lemarad, az kimarad, lúzereknek itt nem osztanak lapot. Mit tehetek még, hogy Tibike felcseperedvén Albert Einstein, Arndré Kosztolányi és Batman tökéletes szintézisévé formálódjon?
Először is, tisztázzuk, hogy szülőként mi a célunk! Ez családról-családra változhat némileg, de azzal biztosan nem lövök nagyon melé, ha azt mondom: a szülő arra vágyik, hogy gyermeke boldog és sikeres életet éljen. Ez így persze elég általános, de pont ezért lehet igaz minden jó érzésű szülőre. Viszont mindjárt itt van az ügynek egy buktatója, amivel jó tisztában lenni.
Nem mindegy, melyikre helyezed a hangsúlyt. Egy boldog ember ugyanis szükségképpen sikeres is. Nem azt mondtam, hogy gazdag, hogy jól menő, hanem azt, hogy sikeres. Ez meg arra világít rá, hogy érdemes helyére tenni a fogalmakat, de erről majd később. Egy sikeres ember ellenben lehet megrázóan boldogtalan. Öngyilkos lett, depresszióba süllyedt, az alkoholba menekült – pedig olyan sikeres volt, megkapott az élettől mindent, ki érti ezt? Ismerős sztorik? Biztosan Te is találkoztál már hasonlóval. Hogy lehet ez? Miért nem csak a szegények járnak a pszichiáterek magánrendeléseire?
Amint megérted, mi tesz valakit boldogtalanná, világossá válik minden, és azt is tudni fogod, mi a legértékesebb, amit a srác(ok)nak adhatsz.
A BOLDOGTALANSÁG EGYENESEN ARÁNYOS A DÖNTÉSI SZABADSÁG ELVESZÍTÉSÉVEL.
Mutass valakit, aki nyomorultnak érzi magát, és én mutatok Neked valakit, aki úgy érzi, elveszítette a döntési szabadságát. Ezért fordulhat elő, hogy találkozhatsz boldog koldussal és olyan gazdaggal, akinek romokban hever az élete. Ez nem azt jelenti, hogy a csóróság felszabadító. Ez azt jelenti, hogy önmagában a gazdagság sem az, hacsak nem jár együtt döntési szabadsággal.
Ez annyira magas lasztinak tűnik, hogy ideje gúnyosan felhorkanni: hát a pénzben pont az a jó, hogy döntési szabadságot ad! Ez igaz is. A probléma abban az emberi sajátosságban leledzik, ami a marketingesek számára is lehetővé teszi, hogy széjjel manipulálják az agyadat. Vagyis nem az számít, mekkora a döntési szabadságod, hanem az, hogy mekkorának érzed. És hogy a klasszikus zsidó vicc poénját idézzem: Barátom, mecsoda különbség!
A legtutkóbb pszichoterápia nem az lenne, ami az egekbe emeli a képességeidet. Igazán nagyot az szólna, ami a döntési szabadságodat emeli az egekbe. Mert képesség ide, képzettség oda – szenvedni azoktól a helyzetektől fogsz, amelyekben nincs döntési szabadságod. És csak a pontosság kedvéért: ha szabadon dönthetsz ugyan, de muszáj döntést hoznod, az is a döntési szabadság korlátozása.
És hogy egy kicsit visszatérjünk a sikerre – amikor sikert emlegetünk, hajlamosak vagyunk ezt mennyiségekhez társítani. Mennyi pénze van, mekkora háza, mekkora autója, hányan rajonganak érte, hány rántott húst ehet ebédre stb. Pedig a siker nem ez. A siker definíciója valójában ennyi: meg akartam tenni és megtettem, vagy nem akartam megtenni és nem tettem meg. Könnyű észrevenni, hogy megint a döntési szabadsággal találtuk szemben magunkat.
Tudom, hogy nem adhatunk minden döntést a gyerek kezébe. Azt is tudom, hogy néha nincs idő kivárni, míg eldönt valamit. De tudok még valamit. Minél többször engeded meg neki, hogy döntsön, minél kevésbé érzi korlátozva a döntési szabadságát, annál boldogabb lesz. És annál kevesebbet kell majd harcolnod vele. Végül is, Te vagy az, akit mindenkinél jobban szeret a világon. Csak azt nem szereti, amikor korlátozni próbálod.
Zárójelben jegyzem meg: ha így teszel, attól nemcsak boldogabbá, felelősségteljesebbé is válik. A felelősség tulajdonképpen annyi, mint merni dönteni, tudni, hogy én döntöttem, és vállalni ezt. Nem sok minden van, amit adhatsz neki, és ami ennél értékesebb. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez nem a kényelmes út. Fárasztó lesz, időigényes lesz, időnként kiborító lesz. De teljesen biztos lehetsz abban, hogy eljön a nap, amikor átölel és megköszöni. Ne legyenek kétségeid – az lesz életed legboldogabb napja.
Sok sikert!