A pozitív gondolkodást népszerűsítő könyvek, filmek tele vannak hihetetlen sikersztorikkal. Fernando Rodriguez olyan szegény volt, hogy egy használt sírgödörben lakott, bogarakkal táplálkozott, és a közeli autómosóba járt 2in1 tisztálkodni és mosni. Aztán a véletlen szerencsének köszönhetően a kezébe került Cyrano de Berkowitz „Egy jóllakott napközis gondolatai” c. bestsellere, és az abban olvasottaknak köszönhetően ma már semmi gondja nincs az életben. Jól menő iparmágnás, alapítója és tulajdonosa a világszerte egyre több taggal büszkélkedő „Örök Vadászmező” nevet viselő temetkezési vállalatláncnak, szóval elmondható, hogy nagykanállal falja a létet.
A bibi ott van, hogy a többség nem él át ehhez fogható csodákat. Kicsit olyan, mintha a pozitív gondolkodás csak egy szűk rétegnek tartogatná kegyeit, a többiek pedig csak próbálkoznak, próbálkoznak… És egy idő után már nem is próbálkoznak. Miért van ez? Ők nem érdemlik meg a sikert? Dehogynem. A karmikus szivatásnál sokkal valószínűbb magyarázat, hogy rosszul csinálnak valamit. A bökkenő csak az, hogy nehéz rájönni mit. Mert a könyvek és filmek gyakran nem adnak kellő segítséget. Nem rosszindulatból. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy az eredményesek olyasmit is csinálnak, aminek nincsenek a tudatában, így nyilván nem is mondják el. De ettől az még kulcsfontosságú lehet.
A számos szóbajöhető közül én most egy okot szeretnék megemlíteni, ami meggyőződésem szerint sokakat futtat zátonyra. Ennek tisztázásához először is fel kell tennünk egy kérdést: a gondolat képes hatni a valóságra? A válasz egyértelmű igen. A pontos hogyan még ismeretlen, de a mechanizmus léte nem kérdéses. Addig is, amíg felfedik a tuti választ, talán úgy lehetne az egészet elképzelni, mint amikor a tábornok a térképasztalon tologatja az apró játéktankokat meg játékkatonákat. És „ennek hatására” a valóságban a hadsereg széjjelzúzza az ellenséget.
Kicsit ilyen a gondolataid és a valóság viszonya is. Fejben tologatod a játéktankokat, aztán amit elképzeltél, megtörténik. Persze nem minden, és tegyük hozzá, szerencsére. Mert az embernek a pillanat hevében tudnak sajátos gondolatai támadni. Egy bölcs gondolkodó egyszer azt mondta, hogy ha gondolataink teremtő ereje nem volna korlátozva, az utca tele lenne halott férfiakkal és terhes nőkkel. Ő tudja. Abban ellenben biztos vagyok, hogy veled is megesett már: éppen csak gondoltál valamire, és az hirtelen megtörtént. Csak úgy, „magától”.
Amikor valaki nagyon vágyik valamire, gyakran előfordul, hogy akaratlanul is elkezdi erőltetni a megvalósulásra irányuló gondolatot. És ezen a ponton landol a légy a levesben. A gondolatok birodalmában nincs helye és létjogosultsága az erőnek. Gondolatban bármit meg kell, hogy tudj jeleníteni, erőlködés nélkül. A gondolat univerzumában nincsenek könnyű és nehéz dolgok. Elképzelni, hogykigyógyultál a náthából vagy elképzelni, hogy 20 centivel magasabb vagy – ez ugyanaz. Egyik sem nehezebb vagy könnyebb.
De mi van akkor, amikor erőlködnöd kell, hogy elképzelj valamit? Ilyenkor a gondolattal közvetlenül próbálod megváltoztatni a valóságot. Ez olyan, mintha a tábornok kirohanna a sátrából, és a játéktankkal meg a játékkatonával közvetlenül próbálná lenyomni az ellenséget. Mennyit tennél a sikerére? A gondolatoknak, akárcsak a játéktanknak, óriási az ereje. De fésztufész a valósággal szemben esélytelenek, mint leszedált mókus az erdőtűzben.
Mi a megoldás? Ha azt veszed észre magadon, hogy agyizomlázad van, két dolgot is tehetsz. Az egyik, hogy kicsit lefaragsz a vágyaidból. Erőlködésre legtöbbször azért van szükség, mert a valóság és a vágy túlságosan messzire esik egymástól, és az elme tiltakozik. Ilyenkor nem kell feladni az eredeti vágyadat, csak keress egy kisebb lépcsőfokot hozzá, aminek az elképzeléséhez nem kell vöröset izzadnod.
A másik trükk, hogy kezeld a pozitív gondolatodat úgy, mintha ütvefúró lenne! Ez alatt a következőt értem: ha megpróbálod a vágyadat elképzelni, és a valóság képe szinte azonnal a helyére furakszik, ne küzdj ez ellen! Nem az a lényeg, hogy egyből ott tudd tartani perceken keresztül az elképzelésedet, hanem az, hogy sokszor odatedd. Lehet, hogy először képtelen leszel ott tartani. Nem baj. Tedd oda újra és újra és újra és újra. Ha kitartó vagy, azt fogod tapasztalni, hogy egyre hosszabb ideig marad a helyén, mielőtt a valóság képe kiütné. És el fog jönni a pillanat, amikor már nem is tudja majd kiütni. A lényeg, hogy ne harcolj ellene! Mint az ütvefúró – sok kis ütés, de előbb-utóbb át fogod ütni.
Sok sikert!.