+36 20 377 7266 42@szabogabor.hu
Oldal kiválasztása

Amikor egy cégvezető valamilyen, jellemzően hárombetűs rendszer bevezetésére szánja el magát, azt szinte mindig felfokozott elvárások követik. Legyen szó ERP-ről, CRM-ről vagy bármi másról, a vezető (és a munkatársai) szeme előtt ott lebeg a ugrásszerűen megnövekedett hatékonyság, a drámaian nagyobb átláthatóság és nem utolsósorban a markánsan emelkedő árbevétel tündöklő délibábja. És ezekre a víziókra szükség is van, mert egy ilyen rendszer bevezetése nem brazil karnevál. Nem véletlen, hogy a rendszert szolgáltató vállalkozások az elején folyamatosan Churchill-t idézik: nem ígérhetnek mást, csak könnyeket, vért és szenvedést. Mert mindegyikből lesz bőven. De nyilván megéri, hiszen az út végén ott vár a digitális kánaán. Vagy nem?

Hát, az esetek többségében nem. Hogy mennyire nem, azt lehangolóan szemlélteti, hány ilyen bevezetési procedúra torkollik pereskedésbe. Mert nem hogy nem ilyen lovat akartunk, de amit kaptunk, mégcsak nem is ló. És ami azokat a cégeket illeti, ahol a sztori nem ilyen csúnyán ér véget, a vezető mosolya ezeknél sem természetes. Mert a tervezett bevezetést követően nem ritka, hogy még éveken keresztül megy a kínlódás, folynak a csörték a fejlesztővel, a munkatársak pedig titokban a boldog békeidőkön nosztalgiáznak, amikor még hírét sem hallották ennek a nyomorult rendszernek. Pedig az igazság az, hogy nem a rendszerrel van gond. Általában.

Hanem az elvárásokkal. Illetve nem. Illetve de. Ez most így nem nagyon érthető, de rögvest elmagyarázom. A különböző, a cég működését támogató informatikai rendszerek valójában egyvalamit csinálnak: felgyorsítják a működést. Ezért a helyes elvárás ez lenne: a bevezetést követően jóval gyorsabban fogunk tudni működni. Amiből persze következhet a nagyobb hatékonyság, átláthatóság és végső soron a nagyobb bevétel is. De csak akkor, ha a gyorsulás tényleg megvalósul. Ám mielőtt ezt kifejteném, nem tudok nem említést tenni egy olyan törvényszerűségről, ami három piros vonallal húzza alá ezeknek a rendszereknek a létjogosultságát. Létezik egy törvényszerűség, amit minden vezetőnek álmából felverve is tudnia kellene:

A VÁLLALKOZÁS EREJE EGYENESEN ARÁNYOS A FOLYAMATOK SEBESSÉGÉVEL..

A helyzet az, hogy sokkal több vállalkozás szenved attól, hogy nem elég gyors, mint attól, hogy nem elég jó a termék vagy a szolgáltatás. És azon esetek többségében, amikor a vezető azon gyötrődik éjszakánként, mit kéne tennie, hogy a dolgok jobban menjenek, a helyes válasz ez lenne: egyszerűen gyorsítania kellene a működést. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy a gyorsaság fontosabb, mint a minőség. Ezzel csak azt állítom, hogy nagyon sok vállalkozás alapvető tévedése, hogy a minőségen

próbál javítani akkor is, amikor a sebességen kellene.

Tetszik vagy sem, a világunk egyre gyorsul. Hogy ez meddig fokozhattó, azt öreg Ördögh sem tudja megmondani, de egyelőre fokozódik, az biztos. Egy szélsőséges példa: az Amazon állítólag olyan technológiát szabadalmaztatott, aminek a lényege, hogy a megrendelt terméket a megrendelést kiszállító teherautón gyártják le menet közben. Vagyis a kiszállító jármű már előbb útra kell, mint ahogy a megrendelés befutott. Nekem ugyan erről Besenyő Pista bácsi jut eszembe (“Nooormális?”), de előrevetíti, mire számíthatunk a nem is annyira távoli jövőben.

A lényeg: nem tudom, hogy a Kedves Olvasó cége elég jól csinálja-e, amit csinál, de abban szinte biztos vagyok, hogy nem csinálja elég gyorsan. Tisztelet az elenyészően kisszámú kivételnek, de nyilván ők is lehetnének még gyorsabbak. Ezért van az, hogy az informatikai rendszerek bevezetése már régen nem opcionális, sőt: egyre inkább létkérdés. És “létkérdés” alatt most tényleg azt értem, amit a szó jelent. Vagyis nélkülük egyszerűen nem lehet már létezni sem. Akik ezt felismerik, azok egyelőre még lépéselőnyben vannak. De már nem sokáig. Ráadásul pedig egy kutyát is temettek ide, ezzel pedig visszakanyarodnék a bevezetőben taglalt csalódásélményhez, illetve annak okához.

Sok vezető – akárcsak tudat alatt is – de azt várja ezeknek a rendszereknek a bevezetésétől, hogy rendet tesznek ott is, ahol korábban nem volt rend, illetve rendszert visznek a korábban nem rendszerezett tevékenységekbe. Hiszen ezért hívják őket rendszereknek, nem? Nos, ami azt illeti, ebben én személy szerint érzek egy kis csúsztatást. Mert ezeket a szoftvereket rendszereknek nevezni kicsit olyan, mint a modern autók fedélzeti szoftverét vezetési rendszernek titulálni. Persze értem a névalkotást: ezek a szoftverek annyira összetettek, hogy azt már jogosan lehet rendszernek nevezni. De ez ugyanakkor megtévesztő is, hiszen könnyű azt remélni, hogy majd ezek teremtik meg a cégben addig nem létező rendszereket is.

Ha Olvasóm nem szeretne a keserű szájízzel küzdők táborához csatlakozni, adok egy másik nézőpontot. Ezek a szoftverek nem csinálnak mást, mint digitalizálják a meglévő analóg folyamatokat. Ennyi. Ha az analóg folyamatok kaotikusak, akkor a káoszt fogják digitalizálni. A digitalizálás pedig legfőképp tényleg annyit jelent, hogy felgyorsítják a folyamatokat. Igen ám, de mi van akkor, ha az analóg folyamat kaotikus, ha nincs kidolgozva, ha nem elég olajozott? Mit fog okozni a digitalizálás ebben az esetben? Nem nehéz belátni: a helyzet nemhogy nem javul, éppen ellenkezőleg. A hasonlat nyilván nem tökéletes (egyik sem az), de kicsit olyan, mintha egy lassú és bizonytalan sofőrt átültetnénk egy Fiat Puntóból egy Ferrariba. Ettől jobb sofőrré válik? Épp ellenkezőleg. Az a fajta rutintalanság és bizonytalanság, amivel egy Puntóban ülve még elevickélt, a Ferrari volánja mögött akár végzetes is lehet. De hogy jó vége nem lesz, az teljesen biztos.

Digitalizálni igazából azt érdemes, ami analóg módon már profin és olajozottan működik. Gyakran emlegetem, hogy a vállalatirányítási rendszereket nem véletlenül hívják így. Arra valók, hogy irányítsuk velük a vállalatot, nem arra, hogy megépítsük. Ezért dolgozom már jó pár éve az Okoscég vállalatépítési rendszeren. Meggyőződésem, hogy ez egy hiányzó lépcsőfok az evolúcióból és ha valaki tudatosan felépít, mielőtt nekiáll irányítani, az sokkal több sikerre számíthat

De van itt még egy alapvető kérdés: kinek, milyen mérettől van szüksége akár vállalatépítésre, akár vállalatirányításra? Ami azt illeti, ezzel kapcsolatban is van egy sajátos nézőpontom:

A VÁLLALAT EGYRE INKÁBB NEM MENNYISÉGI, HANEM MINŐSÉGI KÉRDÉS.

Mit jelent ez? Azt, hogy már az egészen kicsi, 8-10 főt foglalkoztató vállalkozások számára is az lenne ideális, ha igyekeznének vállalatként működni és olyan rendszereket kialakítani, ami korábban kizárólag a nagyvállalatok privilégiuma volt. Ha van az informatika fejlődésének áldása, az épp az, hogy a különböző rendszerek és megoldások egyre olcsóbban elérhetők. Egyáltalán nem szükséges, hogy milliókban gondolkodjunk, persze mindennek ára van, az olcsóbb megoldások esetében gyakoribb, hogy nekünk kell a szoftverhez igazodnunk, esetleg meg kell küzdeni az angol nyelvű supporttal is. De valamit valamiért. A lényeg azonban nem ez. A lényeg az, hogy a saját rendszereinket nekünk kell megalkotnunk, a szoftverek csak arra alkalmasak, hogy egyfajta szervomechanizmusként segítsék/gyorsítsák ezek működését. Aki nem tud szoftver nélkül rendszert kialakítani, az szoftverrel sem lesz képes rá.