Eredetileg: Törött nyílvessző – de ezt csak a filmbolondok tudják. A “Rés a pajzson” egy 1996-os akciófilm címe. Maga a kifejezés egy titkos katonai kód, ami arra utal, hogy nukleáris incidens történt. Legalábbis a filmben. Amiről most szeretnék írni, az persze nem ennyire súlyos. Ettől függetlenül rengeteg cégvezetőnek okoz rengeteg fejfájást. Ráadásul fájdalmasan nagy veszteségeket okoz a cégek többségének azáltal, hogy a probléma miatt nagyon sok bevételtől esnek el. És amikor azt írom, hogy “nagyon sok”, azt úgy értem, hogy “jobb nem belegondolni”.
Akik olvasták a korábbi cikkeimet, azok előtt nem titok, hogy súlyosan rendszermániás vagyok. Ennek két oka van. Az egyik, hogy bár felbukkannak időnként egyedi problémák, amelyek egyedi megoldásokat igényelnek, de a sikert hosszú távon nem az egyedi bravúrok, hanem a rendszerek határozzák meg. A másik, hogy akár a tudatában vagyunk ennek, akár nem, mindenképpen rendszereket építünk. Bármekkora is a káosz egy adott területen, teljesen biztos, hogy létezik valamilyen rendszer a terület kezelésére. A kérdés tehát nem az, hogy van-e rendszer, hanem az, hogy mennyire hatékony. És ennek a hatékonyságnak van egy kulcsfontosságú összetevője, amit hajlamosak vagyunk nem a rendszer részének tekinteni. Pedig az.
Amikor valamilyen informatikai rendszert szeretnénk bevezetni, az – függetlenül attól, hogy egyedi rendszert készíttetünk vagy valamilyen dobozos megoldást adaptálunk – mindig óriási mennyiségű előkészítő munkát igényel. Nyilván szeretnénk a lehető legjobb megoldást, ezért is óriási felelősség letenni valamelyik megoldás mellett a voksunkat. Nem állítom, hogy a kiválasztásnál vagy a rendszertervezésnél nem tudnak a dolgok durván félrecsúszni. Azt viszont állítom, hogy amikor a rendszer bevezetése után túl sok a kínlódás, amikor úgy tűnik, hogy a rendszer bevezetése több bajt hozott, mint könnyebbséget, akkor ennek jellemzően nem a rossz választás vagy a rosszul megtervezett rendszer az oka. Sokkal inkább a rendszer titkos összetevője: a felhasználó.
És akkor itt tisztázzunk valamit! A “felhasználó” kifejezést rendszerint mindenkire alkalmazzák, aki számítógépet/okostelefont/tabletet használ bármilyen célra is. Bármilyen szintű felkészültséggel. Amire én gondolok, az teljesen más. Az én szememben a “felhasználó” olyasvalaki, aki profi. Nemcsak a felkészültségét, de a hozzáállását tekintve is. Akire ez nem igaz, az nem felhasználó. Legalábbis, ha munkavégzésről beszélünk, akkor biztosan nem. Attól, hogy valaki képes kitakarítani a saját lakását, még nem biztos, hogy megélne a takarításból. És attól, hogy valakinek van egy “B” kategóriás jogosítványa, még simán lehet, hogy taxisként éhen pusztulna.
Bár rendszerint mindkét lábamat a földön tartom, most előhozakodnék valamivel, ami már-már misztikusnak tűnhet. Valószínűleg nem az, egyszerűen csak nincs rá objektív magyarázat. Legalábbis egyelőre. Ettől mgé a jelenség létezik, szinte bármelyik rendszergazda meg tudja erősíteni. Minél gyakorlatlanabb egy felhasználó, annál több megmagyarázhatatlan és reprodukálhatatlan hibajelenséget képes generálni. Most nem azokra a hibákra gondolok, amiket kézzelfoghatóan ő okozott, hanem azokra a furcsaságokra, amelyek “csak úgy megtörténtek”. A fejlesztők és a rendszergazdák számára ezek okozzák a legtöbb fejfájást, mivel kénytelenek az okokat a szoftverben vagy a hardverben keresni. Pedig nem ott van, hanem a rendszer harmadik összetevőjében: az emberben. Magyarázat még nincs rá, talán a kvantumfizika egyszer majd előáll vele. De a jelenség létezése vitathatatlan.
Mindezt csak azért írtam le, hogy érzékeltessem, mennyire függ a rendszer hatékonysága a felhasználótól. Illetve, ha az én definíciómat alkalmazzuk, akkor annak hiányától. Mert a cégek többségénél nagyon kevés a felhasználó. És így hiába költ a cég milliókat szoftverre és hardverre. Hiába ültetjük be Jucika nénit egy La Ferrariba, nem lesz belőle Sebastian Vettel. Tetszik vagy nem tetszik, a cég termelékenysége nagy mértékben függ attól, hogy mennyi valódi felhasználónk van. Az amatőrök – nem számít, mennyire jóindulatúak vagy igyekvők – csak amatőr teljesítményre képesek. Ezért érdemes nagy vonalakban áttekinteni, hogy milyen a professzionális felhasználó.
Kezdjük a legfontosabbal: a hozzáállással. A profi felhasználó nem egyszerűen csak használja a számítógépet. Folyamatosan azon agyal, hogyan tudna több munkát elvégeztetni vele, hogyan tudna még többet kicsavarni belőle. A profi felhasználó egy igazi zsarnok, egy rabszolgatartó, aki soha nem elégedettt, mindig többet akar, űzi-hajszolja a gépet. A gépnek az a küldetése, hogy amit csak lehet, elvégezzen helyettünk. És ennek nincs felső határa vagy ha van is, még soha, senki nem érte el.
A következő legfontosabb tulajdonság a személyes rendérzék. Tökmindegy, mekkora ász valaki, ha kupleráj van a gépén, akkor nem profi felhasználó. Akinek nincs erős rendérzéke és igénye arra, hogy rend legyen körülötte, az ebben a műfajban csak korlátozott eredményekre képes. A rendérzék fejleszthető, a szűk keresztmetszet az igény szokott lenni. Aki különböző ideológiákkal próbálja kimagyarázni a virtuális disznóólat, abból jó eséllyel soha nem lesz profi felhasználó.
A következő a sorban a fizikai működtetés. A profi 10 ujjal gépel, mondanom se kell, hogy vakon (de legalábbis törekszik erre). A kétujjas pötyögést hagyjuk, mindegy, milyen gyors. A profi ezen felül ahol csak leehtlehet, billentyűparancsokat használ, az egérrel való maszatolást meghagyja az amatőröknek. Mert a profi termelékeny akar lenni, ahhoz pedig erre van szükség. Érdemes megnézni egy-két olyan videót, ami azt mutatja be, hogy vak programozók hogyan dolgoznak. Rendkívül tanulságos.
Most egy érdekes pont jön: mennyire érti az illető azokat a szavakat és kifejezéseket, amelyeket a használt szoftverek és úgy általában az informatika kapcsán értenie kellene? Ezen a téren a helyzet katasztrofális. Valójában ennél is rosszabb, de a legtöbben nem hinnék el, hogy mekkora a gáz. Miért fontos ez annyira? Azért, mert a meg nem értett vagy nem teljesen megértett szavakkal és kifejezésekkel exponenciálisan növekszik a zűrzavar. A zűrzavar pedig nem jó barátja a termelékenységnek. A Kedves Olvasó most megpróbálhatja elképzelni, mennyit dobna a cég működésén, ha keresztülverne egy olyan programot, ami gondoskodna arról, hogy minden érintett tisztázza és megértse a szükséges szavakat és kifejezéseket. De úgysem tudja. A “drámai” kifejezés még halványan sem írja le azt, ami történne.
És csak ezután jön a tényleges szoftverismeret. Mennyire van tisztában az illető a szoftver funkcióival, mennyire gyorsan és magabiztosan képes vele dolgozni? Itt most képzejünk el valakit, aki éppen csak hozta a “B” kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges alapokat! Aztán képzeljünk el valakit, akit agyontreníroztak egy tanpályán és addig gyötörtek, amíg az ösztön szintjére nem hozták a helyzetek 98%-ában szükséges reakciót! Az előbbi az átlagos felhasználót jelképezi, az utóbbi a profit. A profi tudja, hogyan érje el a kívánatos eredményt, méghozzá a lehető legkevesebb mozdulattal.
Valójában az, hogy valaki mennyire tekinthető professzionális felhasználónak, azon múlik, mennyire teljesülnek esetében ezek a pontok. Tudom, hogy a lista nagyon magasra teszi a lécet. De egy okos ember egyszer azt mondta: a csillagokat kell megcéloznunk, ha legalább a fa tetejére fel akarunk jutni. Kiváló eredmények csak ott születnek, ahol magasan van a léc. Annyira, hogy a többséget visszariassza. Ezért nevezik a kiválót kiválónak.