Előző hírlevelünkben arról írtunk, mennyire fontos, hogy az ember a saját céljait kövesse. A saját cél az, ami erőt, lendületet, értelmet az életnek, a cél az, ami a létezést ÉLETTÉ teszi. Célok nélkül lehetetlen a boldogság, a célok hiánya miatt változik a “hajrá, mindent bele, át a sáncokon!” roham a mókuskerék monoton taposásává. Nem vitás tehát, hogy szükségünk van célokra. De miért vágunk bele olyan nehezen? Mit tehetünk azért, hogy végre elszánjuk magunkat? Hol lakik Oz, aki majd bátorságot ad nekünk?
Egy korábbi írásunkban már foglalkoztunk azzal, hogy az ember számára mennyire fontos a biztonság. Annyira vágyik rá, hogy gyakran a biztos rosszat választja a bizonytalan jó helyett. Számos példát láthatunk erre, ha körülnézünk. Nők és férfiak, akik néma kétségbeesésben élnek, és próbálnak élőnek tettetni egy rég halott kapcsolatot. Emberek, akik olyan munkát végeznek, amely minden egyes nap újra és úja önmaguk megerőszakolására készteti őket. Vezetők, akik inkább helyben futnak, csakhogy ne kelljen átadni a váltóbotot – és még sorolhatnánk.
Az ember nem szereti a bizonytalanságot és hajlamos félni az ismeretlentől. De ne elégedjünk meg ennyivel! Ássunk mélyebbre, nézzünk a kövek alá! Hátha találunk valamit, ami kézzelfoghatóbb, gyakorlatiasabb magyarázattal szolgál. Mert a “nem szeretem a bizonytalanságot”-tal mit kezdjek? Szeressem meg? Ha félek az ismeretlentől, akkor ne féljek? Hogy kell azt csinálni? Gyerekkorunk egyik legendás alakja, Pityu bácsi jut eszünkbe, aki (mikoron az edzőtáborban a buszra vártunk, de az csak nem akart jönni) azt tanácsolta, hogy jobban várjuk. Na, ezek a gyakorlatiasságnak hozzávetőlegesen ugyanazt a fokát képviselik.
Első számú szabály: az ember csak attól fél, amit el tud képzelni. Ez rettentően fontos, és sokkal nagyobb értékkel bír, mint ahogy az elsőre látható. Tény és való, hogy amikor egy ismeretlen helyzettel nézünk farkasszemet, nem tudunk mindenre felkészülni. De fel tudunk MINDENRE készülni, amitől félünk, amitől tartunk! Mert ha egy következményt előre el tudunk képzelni, akkor azt is ki tudjuk dolgozni, mit teszünk, ha az bekövetkezik. Minél több általunk elképzelhető következményre készülünk fel, annál kevésbé fogjuk azt érezni, hogy képtelenek vagyunk cselekedni az ismeretlentől való félelem miatt.
Második számú szabály: az ember attól fél, amit nem lát. Ez nem mond ellent az első számú szabálynak. El tudom képzelni, de nem látom – ez a halálos kombináció. Gondoljunk csak bele, melyik a rémisztőbb: amikor egy szörnyfilmben valami felturbózott, génmanipulált Süsü osztja a halált, vagy amikor a főhős egyedül van éjszaka egy házban, elmegy az áram, a telefon nem működik és furcsa zajok hallatszanak kintről! Ugye, hogy ez utóbbi? Mert NEM LÁTJUK a veszély forrását. Van elképzelésünk, hogy mi lehet ott kint – de nem látjuk.
Fel tudjuk mindezt használni saját épülésünkre? Nagyon is! Előrebocsátjuk, a módszernek van két igen komoly veszélye: egyszerű és ingyen van. Márpedig tudjuk, hogy ami egyszerű, pláne ingyen van, az nem lehet igazán komoly. Ez olyan akadály, amin nem is olyan egyszerű túllépni. De szorítunk Neked!
Végy egy (vagy több) papírt, és némi írószert! Első pontban írd fel, hogy mi lenne az, amibe szeretnél belevágni (röviden, egy-két mondatban)! Ha ez megvan, a második pontban ereszd el a fantáziádat, engedd szabadon tudatalattid legsötétebb démonjait, és sorold fel mindazt a szörnyűséget, ami az első pontban leírtak következménye lehet! Magányos leszel, tönkremész, elveszíted a barátaidat, hajléktalan leszel – szedd elő az összes, a céloddal kapcsolatos félelmedet! Készíts ezekből egy olyan hosszú listát, amekkorát szükséges!
A harmadik pont lesz a leghosszabb. Most használjuk fel a kettes számú szabályt (csak attól félsz, amit nem látsz). Képeket rendelünk a puszta gondolathoz, egy kis húst rakunk a csontvázra. Fogd a második pontban leírt első gondolatot , és tedd minél képszerűbbé! Mondjuk ott az szerepel, hogy “tönkremegyek”. Oké, milyen lenne az? Mivel járna? Hogy nézne ki az életed, a mindennapjaid, miután tönkrementél? Milyen körülményeket jelentene ez Számodra? Milyen kisebb-nagyobb gondokkal kellene szembenézned?
Ez egy meglehetősen kegyetlen feladat, nem kevés erőt igényel. Ámde! Ha elég kalandvágy szorult Beléd ahhoz, hogy kipróbáld, valami furcsa dolgot fogsz tapasztalni. Ahogy részletezed a Rád váró szörnyűségeket, úgy csökken a félelmed. “Ez egyfajta varázslat!” – ahogy a “Hegylakó” című, kötelezőnek mondható filmklaszzikusban elhangzott. Persze szó nincs varázslatról. Arról van szó, hogy minél inkább LÁTOD, mi történhet, annál kevésbé félsz tőle.
Ha a harmadik pontot kegyetlennek neveztük, úgy a negyedik pontot méltán nevezhetjük a legkeményebb feladatnak. Itt következne az, hogy amennyiben a második pontban felsorolt, és a harmadik pontban kirészletezett következmények bekopogtatnának, MIT TENNÉL? Hogyan kezelnéd, hogyan próbálnád megoldani a helyzetet? Nem állítjuk, hogy nem fogsz vért izzadni, és elkívánni minket az összes hülye, idióta ötletünkkel együtt a zivatarosba. De azt állítjuk, hogy ha végigküzdöd magad ezen a gyakorlaton, akkor teljesen más szemmel fogsz nézni az előtted álló kihívásra!
Saját tapasztalatunk alapján ez a kis szellemi kalandjáték bármilyen helyzetre alkalmazható. Ha félsz belevágni valamibe, arra éppúgy, mint egy keményebbnek ígérkező tárgyalás vagy előadás előtt. De akkor is, ha egyszerűen csak beszélned kell valakivel, akitől tartasz, és szeretnél felkészülni erre a beszélgetésre. Próbáld ki, és győződj meg róla Magad is! Sok sikert, Kedves Kalandvágyó Olvasó!