Nem vagyunk jó hangulatban. Mármint úgy értve, országosan. Nem állítanánk, hogy mindenki zokogva vergődik a sarokban, de ritkán találkozunk olyan honpolgárral, aki majd kicsattan az derűtől. Olybá tűnik, mintha mostanra túlontúl megviselte volna állampolgári idegeinket az a jelentékeny mennyiségű veszkődés, ami kis országunkkal történik.
Persze nem szeretnénk a depressziót Hungaricumnak kikiáltani, csupán nem tudunk elmenni amellett a tény mellett, hogy számos olyan ismerősünknek, akiket egyébként alapvetően az optimizmus jellemez, mostanság kevésbé természetes a mosolya, kevésbé derűlátóak, mint ahogy azt tőlük megszokhattuk.
Úgy gondoljuk, nem tévedünk nagyot, ha kijelentjük, hogy legtöbbünk legnagyobb problémája a bizonytalanság (Vajon mit hoz a jövő? El lehetne intézni, hogy ne hozza?). Ez persze nem nagy csoda. Ahogy egy gyereket megvisel, ha azt látja, hogy a szülei marják egymást, ugyanúgy amortizál lassan minket is le a tudat, hogy dicső politikusaink úgy rángatják az országot, mint beszpídezett pitbullok a lábtörlőt.
Szóval tele vagyunk bizonytalansággal, talán még soha ennyire nem vágytunk a biztonságra, mint manapság. De mitől fogjuk biztonságban érezni magunkat? Természetesen attól, ha kiszámíthatónak látjuk a jövőt, tudjuk, hogy mi vár ránk ott. Ám szeretnénk ezzel kapcsolatban felhívni valamire a figyelmet:
A BIZTONSÁG ÉRZÉSE JÖHET KÍVÜLRŐL, DE FAKADHAT BELÜLRŐL IS. MINÉL INKÁBB KÍVÜLRŐL JÖN, ANNÁL KISZOLGÁLTATOBBÁ VÁLUNK, MINÉL INKÁBB ÖNMAGUNKBÓL TÁPLÁLKOZIK, ANNÁL KEVÉSBÉ.
Tényleg tök jó lenne, ha a Mikulás lenne a miniszter-elnök, Teréz Anya pedig az egészségügyi miniszter. Nem akarnánk elbagatellizálni azt a mennyiségű kiszámíthatatlanságot, amit szorgos honatyáink vérrel-verejtékkel összehoztak. Pontosan ezért hangsúlyozzuk az alábbi egyszerű igazságot:
AHHOZ, HOGY BIZTONSÁGBAN LEGYÉL, MAGADBAN KELL BÍZNOD. NEM AZ JELENTI AZ IGAZI BIZTONSÁGOT, HA SEMMI ROSSZ NEM TÖRTÉNIK, HANEM AZ, HA HISZEL ABBAN, HOGY TÖRTÉNJÉK BÁRMI IS, MEG FOGOD OLDANI.
Az önbizalom nem más, mint az, hogy bízol saját magadban. Nézzük meg, mit jelent az, ha bízol valaki másban! Azt jelenti, hogy tudod: úgy lesz, ahogy mondja. Ha azt ígéri, hogy holnapra megcsinálja, akkor tudod, hogy holnapra meg fogja csinálni. Ha azt ígéri, hogy segít, akkor tudod, hogy segíteni fog.
Ugyanígy van az önbizalommal is. Amikor eldöntesz valamit, kitűzöl egy célt, akkor valójában magadnak mondod: ez így és így lesz. Ha „betartod az ígéretedet”, azaz kitartasz a döntésed vagy a célod mellett, akkor bízni fogsz saját magadban, más szóval megnő az önbizalmad.
Persze van egy különbség. A saját magadnak tett ígéreteket könnyebben áthágod, mint azt, amit valaki másnak fogadtál meg. Az ember már csak ilyen, sokkal nehezebb rávenni arra is, hogy saját magán segítsen, mint arra, hogy valaki másnak nyújtson kezet.
De csak ezért, mert „így szokott lenni”, nem kell, hogy így legyen! Dönthetsz úgy, akár ebben a pillanatban is, hogy „úgy lesz, ahogy mondtad”! Hogy nem fogsz sem fejet hajtani, sem térdre rogyni a nehézségek előtt! Hogy nem fogsz meghátrálni, történjék bármi is! Hogy jöhet bármekkora szélvihar, akkor is a helyeden maradsz!
Egy döntés. Meghozhatod, most, ebben a pillanatban, és érezni fogod, hogyan áraszt el az erő. Vagy halogathatod, mondván, a körülmények túl nehezek, és megfigyelheted, ahogy igazad lesz.