Korábban már többször cikkeztünk arról, hogy a muszáj mennyire rombóloan tud hatni az ember életére. Jól megfigyelhető, hogy azok, akiknek az életében a muszáj dominál az önkéntességgel, a szabad akarattal szemben, szépen lassan elveszítik önálló cselekvőképességüket, és egyre tétlenebbé válnak.
Tulajdonképpen ez modern világunk, ezen belül pedig gazdaságunk talán legégetőbb problémája. Dr. Tóth András, a nem méltatlanul elismert pénzügyi tanácsadó írt nemrég egy Németországban lefolytatott kísérletről, ahol állami hivatalokban azt vizsgálták, mennyit dolgoznak a munkatársak valójában. A kísérlethez segítségül hívták a modern technika minden elérhető eszközét, az eredmény feldolgozásához pedig néhány pszichológust, szívspecialistákat és a gyógyszeripar legnaprakészebb megoldásait. A vizsgálat ugyanis azt mutatta ki, hogy a munkatársak naponta átlagosan 28 percet töltöttek valóban hasznos munkával.
Kicsit elkalandoztam, térjünk vissza az alapkérdéshez: miért fáj a muszáj? Mi az, ami a muszájban ennyire megsemmisítő tud lenni, ami (hosszú távon) ennyire fel tudja őrölni az ember cselekvési kedvét? Most, hogy a november teljes szépségével ránk zuhant (sötétség, köd, hideg, kis szerencsével eső is), ez a kérdés talán még aktuálisabb.
Ahhoz, hogy megfejtsük a rejtélyt, észre kell vennünk valamit. A muszáj sem fáj mindig. Ráadásul a muszáj-tolerancia emberről emberre változik, van, aki nagyon jól viseli, és van, akinek elviselhetetlen kínt okoz. De nem mindig! Biztosan Te is átélted már, Kedves Olvasó, hogy valamihez muszájból fogtál hozzá, ám menet közben megjött a kedved, és elkezdted élvezni azt. Na, itt van az eb elhantolva.
A MUSZÁJT AZ ÉRDEKLŐDÉS HIÁNYA TESZI FÁJDALMASSÁ.
Ennyi, „That’s it!” – ahogy a német turista mondja, ha beszél angolul. A muszájt, a munkát, a párkapcsolatot csak az érdeklődés hiánya teszi fájdalmassá. Ha ott az érdeklődés, egyből nem érezzük a nagy fakeresztet a hátunkon. Valójában azt mondhatnánk, hogy annyira élvezed az életet, amennyire képes vagy érdeklődni.
Érdemes megfigyelni azokat a pályakezdőket, akikben van egy kis tűz, némi lendület! Képesek lelkesedni olyan munkákért is, amelyeknek az öreg rókák már a gondolatától is vastagbél-hurotot kapnak. A magyarázat egyszerű: az ifjoncokat még érdekli a feladat.
Miért menekülnek sokan futó kalandokba? Mert már nem képesek érdeklődni életük párja iránt. Mitől vonzóbb az a másik nő vagy az a másik férfi? Egyszerűen attól, hogy érdekesebb. A viszony pedig kb. addig tart, amíg el nem veszítjük az érdeklődésünket.
Miért válunk (mély tisztelet az acélos kivételnek) lehangoltabbá a borús novemberi és februári napokon? Bármennyire is jól hangzik, nem azért, mert napfény hiányában nem termelődik boldogság-hormon a szervezetünkben. A magyarázat jóval prózaibb: a beszürkült világ közel sem olyan érdekes, mint a napfényben ragyogó.
Miért tudott az új plazma tv, laptop vagy mobiltelefon lázba hozni minket akkor, amikor még nem volt a miénk, és miért nem érzünk semmit az enyhe közönyön kívül most, hogy már megvan? Mert amikor küzdöttünk érte, akkor még érdekelt. Ezúton ragadnám meg az alkalmat, hogy bejelentsem: a buddhistáknak igaza volt. Tényleg az út a fontos, nem a cél. Nem az új teló hozott lázba, hanem a kihívás. Bocs.
Hosszan lehetne még tapicskolni a példákban, de talán már ennyiből kiviláglik: az érdeklődés a kulcs. Olyan mértékben fogod az életet, a munkát a házasságot tehernek, szenvedésnek, rabszolgasorsnak érezni, amilyen mértékben elveszíted az érdeklődésedet.
És akkor befejezésül álljon itt még egy gondolat az érdeklődéssel kapcsolatban, ami talán nem fog jól esni, ám annál többet segíthet élhetőbbé tenni az életet.
AZ ÉRDEKLŐDÉS NEM A KÖRNYEZET ÉRDEKESSÉGÉBŐL FAKAD. AZ ÉRDEKLŐDÉST TE TEREMTED. MINÉL INKÁBB A KÖRNYEZETTŐL ÉS A KÖRÜLMÉNYEKTŐL TESZED FÜGGŐVÉ AZ ÉRDEKLŐDÉSEDET, ANNÁL KEVÉSBÉ FOG ÉRDEKELNI AZ ÉLET.
Sok sikert!