Friss az élmény: Gyula barátommal, a mézguruval beszélgettem, aki (hogy hírhedten alacsony vérnyomásomat feltornássza) beszámolt Svájcban töltött hétvégéjükről, és az ezzel kapcsolatos élményeiről. A lila tehenet nem sikerült ugyan elcsípnie, látott viszont mást, ami a pannon valóságsón edzett lelkivilágának legalább annyira lila volt, mint Milkáék címerállata.
A sokk több irányból is érte, de a lábon kihordott sztrókot az váltotta ki, amikor vendéglátója beszámolt mellékvállalkozásáról. A biznisz egyszerű, mint a raklap: a környékbeli temetőkben árul mécsest. Az értékesítési rendszer a webáruházakat szimulálja – emberünk minden temetőben kirakot egy szekrényt, cuftig tele mécsessel. Az installáció ezen kívül tartalmaz egy ártáblát, és egy szabadon nyitható becsületkasszát.
A projekt csak addig késztetett mosolygásra, amíg meg nem tudtam, hogy emberünk ezzel az őrjítő komplexitással alig vádolható bulival forintba átszámolva 70 millás forgalmat abszolvál évente. De nem is ez a lényeg. Ahogy Gyula elmesélte a sztorit, azonnal arról kezdtünk el beszélgetni, hogy Magyarországon jó eséllyel első estére nemcsak a mécses és a lóvé, de a szekrény is eltűnne.
Tudom, tudom. Ahol akkora a jólét, hogy a tehénszar is Milka csokiból van, ott könnyű becsületesnek lenni. Egy pici problémám van ezzel. Ha kis hazánkban összesítenénk, mennyit lopnak a nyomorultak, és mennyit azok, akik amúgy is talicskával tolják haza a bankkártyájukat, attól tartok, ez utóbbiak utcahosszal győznének.
A becsület nem anyagi helyzet kérdése. A szegénység senkit nem tesz automatikusan tolvajjá, mint ahogy a jólét sem garancia a tiszta kézre. Vajon hány ember él ebben az országban, akiknek a tartásukon kívül semmilyük nem maradt? És vajon hányan élnek a világban, akiknek mindenük megvan, amit ember egyáltalán el tud képzelni, kivéve a tulajdon tisztelete? Ha felháborít, amit a bűnügyi krónikákban hallasz, akkor javaslom, nézz utána kicsit a Világbank és az IMF viselt dolgainak! Garantálom, hogy vérfarkassá változol.
Kicsit elkalandoztam, bocs. Szóval mi tesz egy embert becsületessé? A felelősség. Amíg képes felelősséget vállalni önmagáért, a sorsáért, a tetteiért, addig becsületes lesz. A bűnöző (legyen akármennyire is jól öltözött) olyasvalaki, aki erre nem képes. Őt mindig a „körülmények kényszerítik”.
És akkor? Svájcban miért több a felelősségteljes ember? Genetika? Dehogyis! A múlt. Figyelj csak:
A FELELŐSSÉGVÁLLALÁST MINDIG MEGELŐZI A HOZZÁJÁRULÁS KÉPESSÉGE.
Egy gyerektől, egy munkatárstól, egy állampolgártól olyan mértékben várhatunk felelősségvállalást, amilyen mértékben hagyjuk, hogy az illető hozzájárulhasson a környezetéhez. Az ide vonatkozó varázsszó: önként.
Ha az ember azt érzi, hogy tehet valamit a környezetéért, hogy van beleszólása a dolgokba, hogy rajta is múlik, mi történik, akkor képes és hajlandó lesz felelősséget vállalni. Tagadd ezt meg tőle, és máris megkaptad a „mindenki fogja a magáét” életfilozófiát.
Tudtad, hogy Svájcban gyakorlatilag a kóbor kutyák trimmeléséről is népszavazással döntenek? Vesd ezt össze azzal, ahogy nálunk elszabotálták a Seress Mária által kezdeményezett népszavazást, és talán jobban megérted, miben gyökerezik a két ország közötti morális különbség.
Tudom, hogy ha jobban élnénk, nálunk is kevesebb lenne a lopás. De valamilyen gyermekkori trauma miatt meggyőződésem, hogy nem jó az, ha a ló tolja a szekeret. Szerintem nem a Kánaán fogja elhozni az enyvmentes tenyerek korát, hanem a nagyobb felelősségvállalás vezet minket a jobb élet felé. Ha kiderül, hogy tévedtem, azt is megírom.