SEREGNYI emléket őrzök gyerekkorom karácsonyairól. Vannak köztük egyszeri, megismételhetetlen pillanatok, és visszatérő rítusok egyaránt. Utóbbiak közé tartozik a Háború. A Háború minden december 24-én reggel tört ki szüleink között, és néha egészen a vacsoráig kitartott. A csendeséj-fílingnek végül aztán megadta magát, de addig úgy ült a házon, mint valami túlsúlyos viharfelhő.A Háború kirobbanásának okai és körülményei sosem változtak. Anyánk a konyhában őrjöngött a vacsora miatt, apánk pedig a nappaliban és a teraszon. A fa miatt.
Mert a fát mindig anyánk vette. És ha karácsonyfáról van szó, Kató nem ismer tréfát. Egyébként se nagyon, de a szeretet ünnepének tűlevelű szimbóluma különösen kihozta belőle a kompromisszumképtelenséget. Talán el tudod képzelni, milyen nehéz volt a hetvenes, nyolcvanas évek vidéki kisvárosában mammutfenyőhöz jutni. Neki valahogy sikerült. Aztán rendszerint sírva vonszolta hazáig, volt, hogy az éppen arra járó szomszéd mentette meg a biztos fagyhaláltól. De semmi nem tudta kedvét szegni.
Még apánk szolidan pszichotikus kitörései sem. Szegény minden alkalommal őszintén megbánta, hogy anyánkra hagyta a beszerzést, hogy megnősült, illetve hogy egyáltalán megszületett. A nappalink és a karácsonyfatalp ugyanis az esetek többségében tökéletesen inkompatibilis volt azzal a szörnyeteggel, amit anyánk hazacígölt a piacról.
Így aztán faragni, nyesni, vágni kellett. Sokat. Ne arra gondolj, hogy picit lehántjuk a kérgét. Nem, ez professzionális ácsmunkát kívánt, a legkevésbé sem professzionális szerszámkészlettel, valamint a vágy totális hiányával. Mert az öregnek akkora igénye volt erre az egészre, mint egy nekifutásból, szívlapáttal végrehajtott hátbaverésre.
De mindig megoldotta. Mert apám egy hős volt. Persze csak a maga visszafogott, csendes módján. Nem az a kiköpött képregényfigura, nem volt izompólója, és sosem hordta kívül az alsógatyáját. De nekünk, nnekem akkor is hős volt.
Mostanság sokat gondolok erre. Főleg amióta én is apa lettem. Most már én is hős vagyok. Nem mintha hű de kemény lennék – a hős szerep része apa munkaköri leírásának. A Tiédnek is. Persze nem egyformán vagyunk hősök. Van nagyfőnök típusú hős, van rocksztár típusú hős, mindenki barátja hős, Mókamiki hős. És van a hétköznapok szelíd hőse. A lényeg: így vagy úgy, ha apa vagy, hős is vagy.
Lehet, hogy Te egy kicsit sem érzed magad hősnek. Legfőképp azért nem, mert túlontúl tisztában vagy saját antihős vonásaiddal. De ez nem számít. A gyerek az első pár évben nem tud ezekről, aztán még éveken keresztül nem akar tudomást venni róluk. Ha nem szúrod el. A kamaszkori dac, lázadás, antagonizmus gyakran jár együtt a kiábrándultsággal, amikor is a srácok ráeszmélnek, hogy apa mégsem hős. És nem azért, mert meglátták a valóságot. Azért, mert óvatlanul leromboltad a saját nimbuszodat.
De mitől is lesz apa hős? Alapvetően két dologtól. Egyrészt olyasmiket tud, amit a gyerek még nem. Másrészt nem veszíti el a fejét, amikor a körülmények húzósabbra fordulnak. Előbbit könnyű hozni, utóbbit nem annyira. Pedig ezen áll vagy bukik az imázsod: mennyire vagy képes megőrizni a nyugalmadat olyankor is, amikor mindenki elveszíti a fejét. A gyerekeknek ugyanis, az alapvető fizikai igényeiken túl leginkább szeretetre és biztonságérzetre van szükségük.
Szándékosan írtam biztonságérzetet biztonság helyett. Lehet, hogy a gyerek ténylegesen
biztonságban van – de ha nem érzi magát biztonságban, akkor ez nem sokat ér. És vajon honnan tudhatja, hogy biztonságban van-e? Főleg onnan, hogy aput figyeli. Ha apu nyugodt, akkor nincs nagy baj. Persze ott van anyu higgadtsága is, de ha apu nyugodt, az egészen biztosan anyura is jó hatással lesz.
Egy kis plusz infó, hogy érezd ennek a valódi súlyát: az, hogy egy gyerekben mennyi ambíció, mennyi akarás van, az, hogy mennyire képes küzdeni a céljaiért, egyenes arányban áll azzal, mennyire érzi magát biztonságban. Az a gyerek, amelyik nem tud küzdeni, rendszerint nem gyenge. Egyszerűen csak nem érzi magát biztonságban.
Apaként nagyon sok mindent tehetsz a gyerekedért. Gondoskodhatsz a lehető legjobb körülményekről, járathatod elit iskolákba, drága különórákra, edzésre, szakkörbe. Vehetsz neki iPhone-t, iPad-et, iPod-ot, és ehhez hasonló, iRgalmatlanul fontos dolgokat. De tartsd szem előtt: a legértékesebb, amit adhatsz, az, ha adsz neki egy hőst.