Nem sok szülő lehet az országban, aki legalább magában ne sóhajtana fel időnként: Istenem, bárcsak mindent megadhatnék neki(k)! De szép is lenne! Hát, a szülő szempontjából talán. Gyerekkel viszont nehéz lenne tökéletesebben kitolni, mint úgy, hogy megadunk neki mindent. Oké, ez most kicsit elméleti csámcsogásnak hangozhat, hiszen úgysem tudunk mindent megadni, akkor minek foglalkozzunk azzal, mekkora kiszúrás lenne? Egyetlen okból: a szülő bűntudata miatt. Mert a “bárcsak mindent megadhatnék neki”-t általában szoros kötelékben követi a lelkiismeret furdalás. Ez pedig simán megér egy cikket.
Mindjárt az elején szögezzük le: a “savanyú a szőlő” filozófia újracsomagolása nem igazán alkalmas a szülő lelki egészségének megőrzésére és helyreállítására. Ennél kicsit többre van szükség. Leginkább arra, hogy minél pontosabban megértsük, mi milyen hatással van és lesz később a kis hídrobbantók életére. Azzal talán nem tévedek nagyot, hogy normális szülő legfőbb törekvése gyerekét/gyerekeit minél nagyobb biztonságban és boldogságban tudni. Ha ez így van, akkor nyilván azt kellene kdierítenünk, mit tehetünk azért, hogy a kölkök minél boldogabbak legyenek és minélk nagyobb biztonságban tudhassuk őket.
Erre a kérdésre sajnos tudjuk a választ. Pénz. Arra van szükség, hogy minél több pénzt tudjanak keresni, mert akkor (majdnem) mindent megtehetnek, amit akarnak, ami a boldogság egyetemleges forrása. A biztonság pedig már csak hab a tortán, hiszen ahol van lé, ott van biztonság is. Legfőbb szülői küldetésünk tehát az, hogy Sanyikából és Ibikéből minél hatékonyabb pénzszivattyút neveljünk. Jó iskola, jó állás, jó kapcsolatok. És ha majd sokat keresnek, akkor minden más mellett jut pénzük pszichológusra is, akinek elsírhatják, mennyire nem ilyen életet képzeltek el maguknak. Mert általában ez történik, csak nem mindig a pszichológusnak sírnak.
Jaj, ne! Már megint ez a “pénz nem boldogít”! Miért, szegénynek lenni jobb? Ezen a logikán mindig leakadok, mint borjú a fúziós technológián. Abból, hogy a pénz nem boldogít, ugyan már hogy következik, hogy a pénztelenség viszont igen? Egy hasonlattal élve: ha nem kapsz levegőt, az elég boldogtalanná tud tenni. De kérdem én, Kedves Olvasó, az elmúlt hetekben hányszor öntött el a boldogság attól, hogy tudsz lélegezni? A pénz pont ilyen. Amikor nincs, az néha nagyon fáj. Amikor viszont van, az természetessé válik és kicsit sem tesz boldoggá. Nyilván jobb, ha van pénzed, mint ha nincs. Ugyanígy jobb, ha van házad, meg kocsid is. De ha elhiszed, hogy ezek a boldogság zálogai, az csak annak a jele, hogy lelkiismeretesen megetted, amit a fogyasztói társadalom marketing mágusai főztek neked.
Jó, tegyük fel, hogy így van. De akkor MITŐL lesz boldog az ember? A kreativitástól. Minél kreatívabb, annál boldogabb. Viszotn fontos, hogy tisztázzuk, mit értek itt és most kreativitás alatt: egyszerűen a képességet, hogy minél többet hozzunk ki a lehetőségeinkből. Milliókból nem kunszt lakberendezni. De képes vagy-e eredetit alkotni szinte semmi pénzből? Százezrekből nem nehéz finomakat és egészségeseket enni. De képes vagy-e zseniálisakat alkotni akkor, amikor a konyhapénz perselymalaca olyan sovány, hogy agárversenyen indulhatna? Pénznemszámít bankszámlával könnyű káprázatos nyári programokat csinálni. De tudsz-e maradandót összehozni úgy, hogy csak olyan messzire mehettek, ameddig el tudtok biciklizni?
Talán már érthető, mire gondolok. Persze törekedjünk a jobb lehetőségekre. De megmondom, mi a boldogtalanság: annyira vágyni a jobbra, a másra, hogy képtelenné válunk kihasználni a meglévő lehetőségeinket. Ez pedig tökéletesen független attól, mid van már. Csak zárójelben: vedd észre, hogy a reklámok erre kondícionálnak. És ha beszállsz a mókuskerékbe, akkor a boldogságodnak meszeltek is. Teljesen indegy, mit érsz el, mennyit szerzel, mindig azon fog járni az eszed, ami még nincs. És mindig lesznek olyanok, akik magasabban ülnek a létrán, mint te.
Na, ezt kéne átadni valahogy szemünk fényeinek. Oldd meg azzal, amid van. Használd azt, amid van. Csináld meg annyiból, amennyid van. Érezd jól magad úgy, ahogy vagy. Ha erre meg tudod tanítani őket, vigyorogva adhatod oda az ellenőrződet Sors tanár úrnak – akkora ötöst fog beírni szülői kötelességekből, hogy ihaj. De hogy lehet ezt átadni? Rossz hírem van: kizárólag jó példával. Ha Tibike azt látja, hogy apu állandóan ecetszagot áraszt, mert nem tud több pénzt keresni, akkor ezt az egészet nyilván nem fogja benyelni tőle. Csak akkor, ha látja, hogy apu is ilyen.
Ez persze kemény, mint a vídiabetétes fúrószár. De ki mondta, hogy szülőnek lenni wellness-hétvége? Aki még nem ismerte volna fel: a gyereknevelés jó, ha 20%-ban szól a gyerek neveléséről. 80%-ban arról, hogy magunkat rázzuk gatyába.