Röviden megválaszolva a kérdést: remegő térdekkel. Mert a FONTOS DÖNTÉST ugye a TÉT, a lehetséges veszteség mértéke különbözteti meg kevésbé pedigrés társaitól, az egyszerű, mezítlábas, hétköznapi döntésektől. Ha sokat veszíthetünk, az egy FONTOS DÖNTÉS. Ha csak keveset, akkor az csak egy döntés.
De tényleg a tét az, amitől a gyomorideg kikönyököl a szánkon? Valójában nem. Ha meglehetősen biztosak volnánk abban, hogy jól döntünk, akkor relative pókerarccal tudnánk feltenni a család teljes vagyonát, a nagyi gyöngysorát és a szomszéd kutyáját a piros tizenegyesre (nem tudom, hogy a tizenegyes tényleg piros-e – rulettről beszélünk).
Ha tehát meg tudjuk növelni annak bizonyosságát, hogy jól döntünk, akkor nem látogat meg bennünket a majré tündér. Vagy ha mégis, éppen csak benéz, és nem költözik be hetekre. Szóval hogyan lehetünk biztos(abb)ak abban, hogy jó döntést hozunk? Mint oly sok esetben, most is segítségül hívhatjuk a fordított megközelítést, azaz nézzük meg, milyen okai vannak a rossz döntéseknek. Utólagos engedelmeddel, Kedves Olvasó, a rossz döntést most egy sapka alá venném a döntésképtelenséggel, mert sok közük van egymáshoz.
Nézzük tehát a Nagy Buktaforrások Toplistáját! Bár a „toplista” szó használata talán nem helyénvaló, hiszen inkább csak felsorolásról van szó, a helyezésvizsgálatot kihagytam.
1.Információhiány
Ugyan épp az előbb ekszkuzáltam magam , hogy nem toplista, azért mégiscsak ő az abszolút listavezető. A döntések meghozatalát, és az ezzel járó besápadást az esetek többségében az okozza, hogy nincs elegendő információnk egy megalapozott döntéshez.
PÉLDA: tegyük fel, hogy valaki krónikus lúdtalpózisban szenved, és az orvosa közli vele: az egyetlen megoldás, ha műtéti úton megcserélik a térdkalácsait. A beavatkozás kétesélyes: ha jól sikerül, emberünk indulhat a következő Budapest-Bécs maratonon, viszont ha rosszul alakulnak a dolgok, akkor élete hátralévő részére meg kell tanulnia kézen járni.
Nézzük meg ezt az esetet! Miről kellene emberünknek a döntés előtt információval rendelkeznie? Először is, meg kell értenie, mi okozza a lúdtalpózist, rendelkeznie kellene legalább alapszintű anatómiai, ortopédiai ismeretekkel. Aztán meg kellene értenie, hogy a szóban forgó beavatkozás mit jelent pontosan, mit is csinálnak vele, és hogyan segít a beavatkozás a problémáján. Viszonylag pontos képpel kéne, hogy rendelkezzen továbbá a siker valószínűségéről, a rizikófaktorokról, a beavatkozást végző orvos felkészültségéről, és így tovább.
Bár a fenti példa életszerűsége szándékoltan mérsékelt, tán jól demonstrálja, mennyi információra lenne szükségünk egy fontosabb döntés meghozatalához. A legtöbb esetben nyilván nem lehetséges, hogy minden adat a birtokunkban legyen. A magunkévá tehetünk azonban egy önkényes szabályt: ha félünk dönteni, nincs elég infónk. Az esetek 80%-ában működni fog.
2.Érzelmi töltés
Egy újabb nagypályás versenyző. Számtalan rossz döntés szülőanyja. Sokszor előfordul, hogy bár a tények mást mondanak, az érzelmek kerekednek felül.
PÉLDA: tudom, hogy nem kéne krémest vennem, és ha meg is veszem, nem kéne megennem. El vagyok hízva, magas a cukrom, ráadásul meg is bánom, mert utólag újra és újra rájövök, hogy nem is olyan jó az a krémes. Mégis megveszem, és meg is eszem. Miért? Azért, mert kisgyerekkoromban a nagyi, akit nagyon szerettem, mindig elvitt a cukrászdába vasárnap, és vett nekem krémest. Valójában tehát nem is krémest veszek, hanem a nagyi szeretetéhez próbálok hozzájutni, aki sajnos már rég meghalt.
Ha sanszos, hogy az érzelmeink éppen diadalt készülnek aratni a józan ész felett, érdemes megtenni valamit: amennyire csak tudunk, menjünk előre az időben, és nézzük meg, mit fog a döntésünk eredményezni! Ha példánknál maradunk, nézzük meg, hogy érezzük majd magunkat, miután az egész tálca krémest beküldtük az arcba! Milyen érzés lesz másnap reggel, amikor kiakad a vércukor mérőnk? Milyen érzés lesz szembesülni azzal, hogy a fürdőszoba mérleg mutatója körbefordul a skálán?
Azért valamire felhívnám a figyelmet. Ami az érzelmek kontra józan ész dilemmájának tűnik, az néha az önzés kontra önzetlenség álruhában. Az önzés pedig hosszú távon MINDIG sokkal többe kerül, mint amennyit rövid távon hoz.
3.Korábbi hasonló helyzet
Ez nem is annyira a rossz döntések, sokkal inkább a döntésképtelenség gyakori oka. Egészen pontosan arról van szó, hogy volt az életemben korábban egy, a mostanihoz hasonló szituáció, ahol szintén döntést kellett volna hoznom, de ezt nem tettem meg. Ez a szituáció aztán „bennakad a számítógépben”, és gátolja a későbbi, hasonló döntések meghozatalát.
PÉLDA: évekkel ezelőtt megkeresett egy befektetési tanácsadó, hogy kezdjek el pénzt félretenni nyugdíjas éveimre, mert hülyén fogok mutatni a TESCO-ban 68 évesen mint polcfeltöltő. Beláttam, hogy igaza van, de igazából nem tudtam eldönteni, hogy belevágjak-e. Aztán ő szép lassan leszokott rólam , a probléma pedig feledésbe merült. Ám vegyük észre, hogy a döntés nem született meg.
Évekkel később megtalál egy másik befektetési tanácsadó. A szitu hasonló, és láss csodát, most sem tudok dönteni. Arra azonban valószínűleg álmomban sem gondolok, hogy döntésképtelenségemnek köze van ahhoz a korábbi sztorihoz.
Ha tehát döntés előtt állunk, és hezitálásunkkal már nem csak a környezetünk agyára megyünk, de kezdjük megutálni is magunkat, érdemes kicsit körülvizslatni a múltban. Volt-e a mostanihoz hasonló eset, amikor végül is nem hoztuk meg a döntésünket? Joggal merülhet fel a kérdés: mi számít hasonló esetnek? A válasz rém egyszerű: amit TE annak érzel.
4.Igazunk kell, hogy legyen
A végére hagytam a legdurvábbat, figyelem, a következő sorok olvasása megzavarhatja egyesek nyugalmát! Az emberben borzasztóan erős a ragaszkodás ahhoz, hogy igaza legyen. Valójában minél kevésbé kiegyensúlyozott, annál kevésbé képes belátni, hogy nincs igaza, akármit is mondjon a szája. Gondoljunk csak arra, hogy milyen nehéz néha bocsánatot kérni, azaz belátni: nem volt igazam.
PÉLDA: bár szeretem a rendet, hajlamos vagyok a trehányságra. Anyám (aki szinte betegesen rendmániás) ezért minden látogatásakor szidja a fejemet az igénytelenségemért („Hát erre neveltelek?!!!”). Eredmény? Csak azért is rendetlen leszek. Ugyan jobban érezném magam, ha rend lenne, de fontosabb, hogy igazam legyen.
Na most, mielőtt még – teljes joggal – lehülyéznél, elárulok valamit: emberek nap mint nap a a karrierjüket, a pénzüket, az egészségüket és az életüket áldozzák be azért, hogy igazuk legyen. Szomorú? Sajna így működünk. Amikor tehát fontos döntést kell hoznod, érdemes feltenned a kérdést magadnak: ha valaki egy ugyanilyen problémával tanácsért fordulna Hozzád, neki mit javasolnál? Ha nagyon mást, mint ahogy éppen dönteni készülsz, akkor nyugodtan gyanakodja arra, hogy az igazadhoz próbálsz ragaszkodni.
Remélem, tudtam segíteni. Meg sem próbálom annak látszatát kelteni, hogy teljesen kimerítettük a témát (nem érintettem például a megérzéseket, de ez egy külön cikket is megérne). Azt azonban merem állítani, hogy ha a fenti négy pontot szem előtt tartod, nagyságrendekkel növeled annak esélyét, hogy jó döntéseket hozz.
Sok sikert!