Úgy tűnik, mi magyarok nem vagyunk egy vidám népség. Legalábbis ezt sugallják a számok. A házasságkötések száma történelmi mélypontra esett, gyerek lassan már csak tévedésből születik, nem állunk ellenben rosszul az öngyilkosságok terén, és alkoholizmusban is jóval erősebbek vagyunk manapság, mint fociban.
Persze van rá okunk. Mélyrepül a gazdaság, az egészségügy egyre betegebb, az APEH pedig állítólag pályázat kiírását fontolgatja azzal kapcsolatban, hogyan lehetne újabb adónemeket elnevezni. Az ország a csőd szélén áll, tombol az influenza járvány, az Apokalipszis négy lovasa pedig már az ukrán-magyar határon várakozik, ÁNTSZ engedélyre várnak. Szóval egy sokdimenziós világvégének lehetünk főszereplői.
De tényleg? Tényleg van elég okunk összezuhanni, mint a nagyi piskótája? Nem akarnánk most azzal az olcsó közhellyel élni, hogy hányan élnek világszerte rosszabbul mint mi, mert jól megfigyelhető, hogy a szomszéd zöldebb fűje ugyan képes növelni a gyomorsav termelésünket, ellenben a „neki még rosszabb” felismerése nem szokott látványos enyhülést hozni.
Nem. Ehelyett inkább a következőt állítjuk (és vállaljuk ezzel azt, hogy néhányan nemhogy a hírlevelünket, de még az internet előfizetésüket is lemondják, ha elolvassák):
MINDEN OKUNK MEGVAN A VIDÁMSÁGRA.
Ugye? Megmondtuk. Valószínűleg olvasók tucatjai dőlnek most hátra azzal a megvilágosodás-szerű felismeréssel, hogy a teamtuningos srácoknak végleg elgurult a gyógyszere. Ez egyrészt nem igaz, mert nem szedünk semmit (bár egyesek szerint kéne), másrészt gyorsan rátérünk a fentebb tett, legalábbis vérlázító kijelentésünk indoklására:
A KOMOLYSÁG A KUDARC ELŐSZOBÁJA.
Mit értünk ez esetben komolyság alatt? Azt, hogy „nem vidám”; gondterhelt; „erősen homlokráncoló” – és így tovább. Semmi baj azzal, ha valaki olyan értelemben „komolyan veszi a dolgát”, hogy felelősségteljes, precíz, pontos, kitartó. A „komoly” szó itt tényleg csak arra irányul, amit felsoroltunk.
Csak érdekességképpen említjük meg, hogy a régi itáliaiak (akiknek még nem jutott a Xanax nevű „istenáldásából” – innen csókoltatjuk a gyártót) egyetlen érvényes, működő pszichoterápiát ismertek: a nevetést. Ha valakinek lelki problémái támadtak, addig röhögtették, míg meg nem gyógyult.
Szóval, mi a baj a komolysággal? A komolyság merevebbé teszi a gondolkodásunkat. A komolyság csökkenti az adatok újrarendezésére, a kreativitásra való képességet. Valójában kijelenthető, hogy ha az ember nagyon komoly, kevésbé képes a problémák megoldására, mint vidáman.
De mi a komolyság? Egy lehetséges holnap árnyéka, ami sötétebbé teszi a jelent. A kudarc elkerülésére tett erőfeszítés. Akár innen, akár onnan közelítjük is meg, látható, hogy a komolyság annak tünete, ahogy a figyelmünk rögzült egy lehetséges, nemkívánatos körülményen. Márpedig minél jobban rögzül a figyelmünk, annál kevésbé leszünk képesek szabadon irányítani, egy lehetséges megoldás után kutatva.
Mit tehetsz? A következőket tudjuk javasolni:
- Erőltess magadra vidámságot! A jókedv erejét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy ha egy ideig erőltetned is kell, utána már természetessé válik!
- Tekints végig a múltadon! Vajon hányszor volt már okod arra, hogy nagyon komoly legyél? A jelenből visszanézve hány ilyen eseményről fogod azt gondolni, hogy közel sem volt olyan komoly, mint amilyennek akkor tűnt? Mit gondolsz, ezt a mostanit helyzetet milyennek fogod majd látni 10 év múlva?
- Keresd az életben a vidámságot, a humort! A híradó, a „Galádok közt”, vagy „Az emberevő pingvinek támadása 2,” helyett nézz meg egy jó vígjátékot! Megint csak mellékesen szúrnánk be, hogy kering az interneten egy film, „A Titok”. Röviden a pozitív gondolatok erejéről szól, és olyan embereket szólaltatnak meg benne, akik sorsukkal példázzák ennek fontosságát. Az egyik szereplő elmeséli, hogy rákos lett, és gyakorlatilag attól gyógyult meg, hogy három hónapon keresztül vígjátékokat nézett. No comment.
- Tanulj meg veszíteni! A vidámság talán legádázabb ellensége a kudarc elfogadására való képtelenség. Akár trenírozhatod is magadat. Vállalj be apróbb kockázatokat (akkorákat, hogy tudj örülni a sikernek, de ne döntsön romba a vereség), és ha veszítesz, igyekezz emelt fővel, fogadni. Szokatlan, de megfontolandó nézőpont, miszerint a kudarcnak örülni kell, mert abból tanulni fogsz, a sikerből egyáltalán nem biztos.
MINDEN OKUNK MEGVAN A VIDÁMSÁGRA. Azért gondoljuk így, mert ha valamikor, most nagy szükségünk van a problémamegoldó képességünkre. Miért ne növelnénk a saját esélyeinket?